Belgrád maga ítélkezne háborús bűnösei felett

A szerbia-montenegrói hatóságok hivatalosan kérték kedden a hágai Nemzetközi Törvényszéktől, hogy engedje át a szerbiai igazságszolgáltatásnak az ítélkezést négy tábornok felett, akiket nemrég helyezett vád alá a nemzetközi testület. Ezzel egy időben az NT bejelentette, hogy vádat emelt Milan Babic, egykori horvátországi krajinai szerb politikai vezető ellen.

Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter szerint Belgrád még a múlt héten hivatalos kérelemmel fordult az NT-hez, hogy engedje át Szerbiának az ítélkezést négy rendőr-, illetve hadseregtábornok felett.

Sreten Lukic jelenlegi szerb belügyminiszter-helyettest, Nebojsa Pavkovic volt vezérkari főnököt, Vladimir Lazarevicet, a pristinai hadtest egykori parancsnokát és Vlastimir Djordjevic volt rendőrparancsnokot a koszovói válság idején elkövetett háborús bűncselekményekkel és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják.

Az október végén nyilvánosságra hozott vádiratok hideg zuhanyként érték a belgrádi vezetést, különösen Lukic vád alá helyezése keltett nagy felháborodást. Ljajic szerint Hágából egyelőre nem jött választ a folyamodványra, de - mutatott rá - a kedvező döntés nagyban megkönnyítené a további együttműködést.

A miniszter élesen bírálta az NT-t, amiért eddig figyelmen kívül hagyta Belgrád kéréseit, s ezzel nagyban hozzájárult a szélsőjobb előretöréséhez Szerbiában. Ljajic szerint Carla del Ponte hágai főügyész "majdhogynem kampányolt" a szerb radikálisok elnökválasztási hadjáratban.

Carla del Ponte korábban kereken elutasította, hogy átengedje a négy tábornok ügyét a szerbiai igazságszolgáltatásnak, de Belgrád abban reménykedik, hogy a törvényszéki tanács engedékenyebb lesz. Különös tekintettel arra, hogy Washington sem zárkózott el ettől a lehetőségtől, feltételként szabva azt, hogy a szerb hatóságok fogják el és adják ki Hágának a népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot, Ratko Mladicot.

A hágai törvényszék eközben bejelentette, hogy vádat emelt Milan Babic ellen, aki a 90-es évek elején az úgynevezett Krajinai Szerb Köztársaság (RSK). A belgrádi tömegtájékoztatás szerint Babicot a horvát polgári lakosság terhére 1991-92-ben elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják, több száz gyilkosságot írnak a számlájára. A jelenleg 47 éves orvos-politikus vezette RSK-t 1991 decemberében kiáltották ki a krajinai szerbek, miután a nyugat-európai országok bejelentették, hogy elismerik Horvátország önállóságát.

A politikus Belgrádba menekült közvetlenül azelőtt, hogy 1995 augusztusában a horvát hadsereg visszafoglalta a krajinai területeket, s jelenleg egy Belgrád melletti farmon baromfit tenyészt és gombát termeszt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK