Csaknem félszáz brókert vádolnak csalással

Vágólapra másolva!
Összesen 47 amerikai valutapiaci brókert vádolnak csalással a hatóságok és indul eljárás ellenük - közölték szerdán New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A brókereket részben kedden, többségüket szerdán állították elő, idestova másfél éve tartó vizsgálódás után. Több mint ezer ügyfelüknek okoztak dollármilliókban mérhető üzleti károkat - közölte az egyik New York-i városi ügyész.

A vizsgálatokat az FBI az amerikai tőzsdefelügyelettel közösen folytatta a Wall Street-en. A 47 brókerből 40 előzetesbe került. Számos jeles befektetési vállalkozás embere érintett az ügyben, a vállalati hierarchia különböző helyeit foglalták el. Pénzmosással, hamis csődökkel, sőt kábítószer-ügyletekkel hozzák összefüggésbe tevékenységüket.