Matatusofőr-sztrájk bénította meg Kenyát

Vágólapra másolva!
Több ezer kenyai gyalogolt hosszú kilométereket a munkahelyéig, mert sztraájkolnak a kenyai buszsofőrük. A "matatunak" nevezett buszok vezetői azért szüntették ve a munkát, mert a kormány új rendeletei miatt emelniük kell a viteldíjakat. A matatu vezetők olyan új rendelkezések ellen tiltakoznak, mint a biztonsági öv kötelező használata.
Vágólapra másolva!
Felgyújtották iskolájukat a kenyai gimnazisták/nagyvilag/20031027felgyujtottak.html

Egész Kenya megbénult, az embereknek hosszú kilométereket kellett gyalogolniuk munkahelyükig, mert sztrrájkba léptek a matatunak nevezett iránytaxik sofőrei. A munkabeszüntetés az egész országot érointi, így szinte mindenkik gyalog indult munkába szerdán. "Nagy baj ez. Csupa vízhólyag a lábam. A kormánynak tisztességesen kellene bánnia a sofőrökkel" - nyilatkozott a sztrájkról egy titkárnő, aki tizenöt kilométert gyalogolt a mukahelyéig a sztrájk miatt.

A matatusofőrök azért szüntették be a munkát, mert a kormány megszigorította a járműveikre vonatkozó közlekedési szabályokat. Az új szabályozás értelmében biztonságossá kell tenni a matatukat, ezért a buszokba biztonsági övet és sebességszabályzót kell szerelni. A sofőrök - akik egyébként híresek ön és közveszélyes vezetési stílusukról - úgy gondolják, hogy a biztonsági intézkedések jelentősen megnövelnék a jegyárakat, ezzel rontják az üzletet - tudósít a BBC News.

A sztrájk heves zavargásokhoz vezetett azokon a buszállomásokon, ahol a buszsofőrök vállaltak fuvarokat. Nairobiban több száz ember próbált felférni a kisbuszokra, ugyanakkor a sztrájkoló sofőrök kövekkel dobálták meg a sztrájktörők buszait. A rendőrségnek végül könnygázt kellett bevetnie, hogy helyreálljon a rend.

Kenyában a matatuk a legolcsóbb közlekedési eszközök. A tarkára festett buszok igen népszerűek a lakosság körében. Ugyanakkor a sofőrök sajátos vezetési stílusa évente körülbelül háromezer halálos áldozatot követel. A kenyai kormány szerint a sofőröknek be kell látniuk, hogy szükség van a biztonsági intézkedésekre. "Nem tudok más indokot elképzelni az ellenkezésükre, mint azt, hogy több halálos áldozatot akarnak." - nyilatkozta a sztrájkról John Michuki közlekedési miniszter.