Amerikaiak lőtték le a magyar férfit Irakban

Amerikai katonák lőtték le azt a magyar fiatalembert, aki hétfőn vesztette életét Irakban - derül ki a Külügyminisztérium [origo]-hoz eljuttatott közleményéből. Az amerikai állítás szerint a fiatalember autója nagy sebességgel közeledett egy amerikai ellenőrző pont felé, és a figyelmeztető lövések ellenére sem lassított, ezért adtak le rá célzott lövéseket.  A jogásznak készülő 27 éves győri fiatalember három hónapos munkát vállalt Irakban, egy hónap múlva tért volna haza.

A Külügyminisztérium pénteken közleményt adott ki, amelyben részletesebb tájékoztatást ad arról, milyen körülmények között halt meg november 17-én Varga-Balázs Péter Irakban. A közlemény szerint a tárcát csütörtökön, november 20-án értesítette az esetről az elhunyt egyik Magyarországon élő rokona. A bejelentést követően a bagdadi magyar összekötő iroda megkereste a fiatalembert alkalmazó TOIFOR nevű cég helyszínen tartózkodó munkatársát, aki elmondta, hogy egy katonai ellenőrző pontnál történt a haláleset.

A minisztérium csütörtökön kapcsolatba lépett az Egyesült Államok budapesti nagykövetségével is, és segítséget kért az ügy kivizsgálásához. A tárca [origo]-hoz eljuttatott közleménye szerint pénteken amerikai részről előzetesen arról tájékoztatták a minisztériumot, hogy a fiatalember által vezetett gépjármű nagy sebességgel közelített egy amerikai katonák által felállított közúti ellenőrző ponthoz. Az amerikaiak állítása szerint a katonák megállásra szólították fel az autó vezetőjét, és figyelmeztető lövéseket is leadtak, de a jármű ennek ellenére sem lassított. A katonák ekkor célzott lövéseket adtak le a gépkocsira, ami a vezető halálát okozta. Ezt követően az autó egy Humvee típusú amerikai katonai járműnek ütközött, aminek következtében több katona megsérült.

A nagykövet szerint szerencsétlen baleset történt

A Külügyminisztérium közleményében az áll, hogy a minisztérium és az amerikai fél is részvétét fejezi ki az elhunyt családjának. A tárca és a bagdadi összekötő iroda minden segítséget megad a holttest hazaszállításához.

Az Irakot jelenleg irányító amerikai civil hatóság neve elhallgatását kérő egyik munkatársa péntek reggel - még a minisztériumi közlemény kiadása előtt - azt közölte az MTI-vel, hogy eddigi ismeretei szerint a magyar férfi a Bagdadtól mintegy 130 kilométerre nyugatra fekvő Ramadi térségében, egy ellenőrző pontnál halt meg. Nagy András bagdadi magyar nagykövet erre a hírre reagálva csak annyit mondott el, hogy a férfi halálát nem iraki fegyveres ellenzékiek merénylete vagy más terrorakció okozta, hanem szerencsétlen baleset. Az esettel kapcsolatban a magyar nagykövet más információt nem adott, az ügy kivizsgálásáig hírzárlatot rendeltek el.

Jogot tanult a lelőtt fiatalember

Az MTI megkeresésére az elhunyt bátyja, Varga-Balázs Gábor elmondta, hogy a család kedden szerzett tudomást a tragédiáról a szerencsétlenül járt fiatalember Irakban lévő barátja, egyetemista társa telefonhívása nyomán. A hivatalos tájékoztatást csütörtökön kapták meg a halálhírről - tette hozzá az elhunyt fiatalember testvére.

Varga-Balázs Gábor beszélt arról is, hogy a család hasztalan próbálta lebeszélni az egyetemista fiatalembert az iraki szolgálatról. A fiatalember három hónapos munkára utazott ki egy budapesti kft. közvetítésével, és több mint két hónap már eltelt az önként vállalt missziójából. Az orvosként dolgozó Varga-Balázs Gábor határozottan cáfolta, hogy az anyagiak vonzották volna öccsét, amikor Irak mellett döntött. "Segíteni akart, hogy Irakban jobb legyen az élet, ezért vállalkozott a békés szolgálatra" - mondta.

Az elhunyt testvére szólt arról is, hogy öccse nem volt katona, a fegyverhasználatot nem ismerte. Gondolkodásmódja jellemzéséül elmondta, hogy karácsony előtt az egyetemről hazaérkezvén "letette a hátizsákját, és vért adni ment", hogy ezzel segítsen a rászorulókon. Egyébként jogásznak és német nyelvszakosnak készült. Hazaszállításának körülményeiről testvére nem tudott nyilatkozni.

Varga-Balázs Péter 1994-ben a győri Révai Gimnáziumban érettségizett. Az iskola igazgatója úgy emlékezett rá, hogy középiskolás éveiben a bölcsészeti tudományok iránt érdeklődött. "Nyitott természetű fiú volt, aki nem idegenkedett a kockázattól, nem tartott attól, hogy olykor veszélynek teszi ki magát" - mondta Horváth Péter iskolaigazgató az MTI-nek.

Az iraki magyar katonákat is bevonták az információgyűjtésbe

A honvédelmi miniszter pénteken újságíróknak elmondta: az elhunyt fiatalember egyéni munkavállalóként tartózkodott Irakban, és nem állt kapcsolatban a magyar szállítókontingenssel. Juhász Ferenc hozzátette: azt kérte a kint tartózkodó magyar katonáktól, hogy a tragédia részleteiről szerezzenek információkat.

A fiatalember a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának negyedéves levelezős hallgatója volt - közölte Mátéfi Györgyné, a felsőoktatási intézmény tanulmányi osztályának vezetője az MTI-vel. Elmondta: az 1976-os születésű hallgató a második félévre halasztást kért, hogy ez idő alatt külföldön vállaljon munkát.

KAPCSOLÓDÓ CIKK