Elutazott Londonból az amerikai elnök

Péntek este elutazott Nagy-Britanniából az amerikai elnök, akinek távozását több ezer brit és amerikai rendőr és titkosszolgálatos nyugtázta hatalmas megkönnyebbüléssel.

George Bush kedd este érkezett állami látogatásra Londonba. A látogatás állami jellege azt jelentette, hogy az amerikai elnök és felesége hivatalosan nem a brit kormány, hanem II. Erzsébet királynő vendége volt. Az elnöki pár ennek megfelelően a Buckingham-palotában töltötte nagy-britanniai tartózkodásának három éjszakáját.

Jóllehet amerikai elnökök korábban is gyakran megfordultak Londonban, Bush az első, akit az a megtiszteltetés ért, hogy az uralkodó látta vendégül. Bush nagy-britanniai utazását a II. világháború utáni időszak legnagyobb biztonsági előkészülete előzte meg a brit fővárosban. A látogatás három napján át összesen 14 ezer rendőr volt London utcáin; a legtöbben, több mint ötezren csütörtökön voltak szolgálatban, amikor az Állítsátok Meg a Háborút Koalíció nevű békecsoport - hatósági adatok szerint 100 ezres, a csoport saját becslése szerint 220 ezres - háborúellenes tüntetést rendezett London belvárosában.

A Scotland Yard nem titkoltan attól tartott, hogy a megmozdulás részvevői között az al-Kaida terrorszervezet esetleg merényletet tervező tagjai is elvegyülnek, azonban sem a tüntetésen, sem a Bush-látogatás egyéb eseményein nem történt terrorista jellegű incidens. A látogatás csütörtöki, utolsó teljes napjára azonban a brit főkonzul életét kioltó, az al-Kaidának tulajdonított isztambuli merénylet vetett árnyékot.

Bush, akit pénteken Tony Blair brit kormányfő látott vendégül az észak-angliai Sedgefieldben lévő választókerületében, a súlyos merényletről elutazása előtt azt mondta: a nap folyamán beszélt a török államfővel, akinek amerikai segítséget ajánlott fel a tettesek felkutatására. Az amerikai elnök már látogatása első teljes napján, jelentős várakozással megelőzött keddi beszédében azt mondta a terrorizmus elleni harcról: a nemzetközi biztonság egyik alappillére a szabad nemzetek hajlandósága arra, hogy e biztonság megvédésére szükség esetén "kiszámított mértékű erőszakot" alkalmazzanak.

Londoni kommentárok szerint az amerikai elnök szavai azt jelezték, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia most már teljesen egynek tekinti a terror ellen meghirdetett háborút és az iraki fegyveres beavatkozást. Ezt látszott alátámasztani a brit kormányfő is az isztambuli merénylet után Bushsal tartott közös sajtóértekezleten. Blair ezen kijelentette: a terror elleni háború fő hadszíntere Irak, de "az Egyesült Államok és Nagy-Britannia máshol és máskor sem fog meghátrálni a terrorizmus elől".

A Bush-látogatás utolsó napján, pénteken a két vezető és feleségeik a sedgefieldi Dunn Cow Inn nevű pubban ebédeltek. A menü a lehető leghagyományosabb angol ebéd volt: póréhagymás krumplileves, majd a nemzeti eledel, a fish and chips, vagyis sülthal sültkrumplival következett. A beszámolók kiemelik, hogy Bush, aki régen felhagyott a szeszfogyasztással, alkoholmentes sört ivott. Az elnök és kísérete a közeli Teesside repülőteréről indult vissza az Egyesült Államokba.

KAPCSOLÓDÓ CIKK