Több ezer fős tüntetések Törökországban

Vágólapra másolva!
Az isztambuli két zsinagóga és a brit érdekeltségek elleni merényletek miatti tiltakozásul több ezer fős tüntetések voltak szombaton Törökország három nagyvárosában. A merényletekben összesen 52 ember vesztette életét és 750-en sérültek meg. A török kormányfő az országra nézve szégyennek nevezte, hogy a merényletek négy öngyilkos elkövetője török volt.
Vágólapra másolva!

Isztambul Taksim nevű központi terén háromezer ember gyűlt össze a szakszervezetek és a kormánytól független, baloldali szervezetek felhívására. Egyperces néma csenddel emlékeztek meg a merényletek 52 halálos és mintegy 750 sebesült áldozatára. Hasonló gyűléseket rendeztek a fővárosban, Ankarában, és az Égei-tenger partján fekvő Izmirben. A megmozdulások incidens nélkül zajlottak le.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő az országra nézve szégyennek nevezte, hogy a merényletek négy öngyilkos elkövetője török volt. Azon a hivatalos temetésen beszélt, amelyen a brit konzulátus elleni merénylet két halálos áldozatát, két török rendőrt búcsúztattak. Elmondta, hogy Törökország nem hátrál meg, folytatja harcát a terrorizmus ellen, a terroristák - bármilyen vallásúak vagy világnézetűek - nem találnak otthonra ebben az országban.

Az isztambuli rendőrség vezetője megvádolta a sajtót azzal, hogy felelős a brit érdekeltségek elleni merényletekért, mert "felelőtlen módon" nyilvánosságra hozta a zsinagógák elleni támadások elkövetőinek és cinkosaiknak nevét, miközben a hatóságoknak már csak "egy órára" lett volna szükségük ahhoz, hogy elfogják a közreműködőket.