Schröder Kínába és Kazahsztánba látogat

Vágólapra másolva!
Gerhard Schröder német kancellár hétfőn kezdődő kínai útja előtt a pekingi külügyminiszter megerősítette, hogy hazája kész a további reformokra, Kínában egyúttal szabadlábra helyeztek egy rendszerbírálót.
Vágólapra másolva!

Li Csao-hszing, a kínai diplomácia vezetője a Der Spiegel legújabb számában megjelent interjújában azt mondta, hogy "politikai reformoknak kell követniük a gazdaságiakat, de mi már régóta fáradozunk megvalósításukon, a modern Kína kreativitása és innovációs képessége politikai reformok nélkül elképzelhetetlen lenne."

Li azt is tudomására hozta a hamburgi hírmagazin szerkesztőinek, hogy Kína a politikai reformok megvalósításakor is a maga útját járja. "A nyugati politikusok mindig elkövetik azt a hibát, hogy úgy vélik: az egész világnak olyannak kell lennie, mint hazájuknak" - mondta a kínai külügyminiszter, majd az interjú egy másik részében leszögezte:

"Mindig csodálkozunk azokon a politikusokon, akik odahaza kiállnak a demokrácia mellett, de a nemzetközi kapcsolatokban megfeledkeznek demokratikus alapelveikről". A kínai hatóságok pekingi jelentés szerint szabadlábra helyezték Liu Ti rendszerbírálót, aki 2002 novembere óta ült börtönben vádemelés nélkül, miután gúnyolta a kommunista pártot és internet fórumokon más rendszerbírálók szabadon bocsátását sürgette.

Kínai látogatásán Schröder emberi jogi témákat is szóba kíván hozni, ám német kormánykörök megfogalmazása szerint a problémát "bizalommal teli párbeszéd útján" kívánják kezelni. A háromnapos kínai utat, amelynek során a német kancellár a déli Kantonba és a legnépesebb kínai tartomány, Szecsuán fővárosába, Csengtuba is ellátogat, a gazdasági témák uralják majd.

Schröder ötödször jár Kínában, utoljára egy évvel ezelőtt volt ott, útjára miniszterek és üzletemberek 40 fős küldöttsége is elkíséri. Ma már nem Japán, hanem Kína Németország legfontosabb ázsiai kereskedelmi partnere, s Berlin azt is reméli, hogy három éven belül megduplázódik a Kínában eszközölt német beruházások volumene, amely tavaly több mint 7 milliárd eurót tett ki. Németország Kazahsztánban is milliárdos nagyságrendű beruházásokra törekszik.

A német kancellár ázsiai útjának második állomásán, Asztanában a Kazahsztánban élő németek sorsa is téma lesz.