Megkezdte kampányát a grúz ellenzék vezére

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is megkezdte elnökválasztási kampányát a grúz ellenzék vezére. Szaakasvili, a radikális jobboldal vezetője biztos abban, hogy már az első fordulóban győzelmet arat. Az új elnökválasztáson összesen tizenöt személy verseng a grúz elnöki székért. Szaakasvili szándékai szerint Grúzia újonnan megválasztott elnökét a lemondott elnök, Edurad Sevardnadze születésnapján iktatnák be hivatalába.
Vágólapra másolva!
Robbanás a grúz televízió épületénél/nagyvilag/20031203robbanas.html

Hivatalosan is megkezdte elnökválasztási kampányát Mihail Szaakasvili, a grúz ellenzék vezére. Szaakasvili saját pártjának, a radikális jobboldali Nemzeti Mozgalomnak, illetve a Nino Buirdzsanadze fémjelezte Grúz Demokrata Párt jelöltjeként száll versenybe az elnöki szék megszerzéséért.

Eddig összesen tizenöt személy jelezte, hogy elindul az elnökválasztáson. A jelöltek között akad orosz illetve örmény nemzetiségű, az elnökség elnyeréséért két nő is elindult. A választások első fordulója január 4-én lesz. Szaakisvili biztos a győzelemben.

Az ellenzék vezére egy cári időkben épült kastélyban tartotta kampánynyitó beszédét. Szaakisvili kijelentette, hogy a lemondott elnök, Eduard Sevardnadze születésnapján, azaz január 25-én iktatják majd be hivatalába Grúzia új vezetőjét. "Ez lesz az ajándéka Grúzia népétől" - ironizált Szaakisvili.

Az ellenzéki elnökjelölt elítélte az állami televízió épületénél szerdán végrehajtott robbantást. "A grúz nép keményen leszámol azokkal, akik robbantásokat szerveznek, rettegésben tartják az embereket és kísérletet tesznek arra, hogy megtorpedózzák a választások menetét." - figyelmeztetett Szaakisvili.

Ugyanakkor hivatalosan ismertté vált, hogy Zurab Zsvanija államminiszter lett Szaakisvili kampányfőnöke. Zsvanija 2000-ben még Sevardnadze kampányfőnökeként segítette őt a legmagasabb állami méltóság megszerzésében. Zsvanija most kijelentette, hogy a választás célja "nem csak Szaakisvili győzelme, hanem az, hogy a választások igazságos, és demokratikus légkörben bonyolódjanak le".