Elgázolt egy embert, mert nem kapott majonézt

Vágólapra másolva!
Egy amerikai nőt 10 év börtönre ítéltek, amiért szándékosan elgázolta egy gyorsétterem munkatársát - írja a BBC News. A nő akkor vesztette el fejét, amikor nem kapott majonézt szendvicséhez, majd autójával fellökte a vele megegyezni próbáló alkalmazottat, aki medencetörést szenvedett.
Vágólapra másolva!

A houstoni bíróság 10 év börtönre ítélt egy 37 éves texasi nőt, aki elgázolta egy gyorsétterem segítségére siető munkatársát. A nő akkor vesztette el a fejét, amikor az autós étterem munkatársai közölték vele, hogy az általa rendelt szendvicshez nem jár majonéz. Akkor kiabálni kezdett, a hamburgert pedig behajította az ételkiadó ablakon - írja a BBC News.

Ekkor kijött a nő autójához az étterem egyik munkatársa, hogy megpróbálja megnyugtatni. Az indulatos szóváltás közben azonban a dühős vendég autója a szemtanúk szerint meglendült és elütötte az étterem alkalmazottját, aki medencetörést szenvedett.

Az ügyet tárgyaló bíró azt mondta, hogy ez volt életének egyik legabszurdabb ügye. A vádlott azzal védekezett, hogy nem szándékosan, hanem véletlenül lépett le a kuplungról, ezért ugrott meg autója. Saját védelmére még annyit mondott: nehéz volt az az időszak életében, rengeteg problémája volt.