Mérgezett ásványvizektől retteg Olaszország

Vágólapra másolva!
Fecskendővel juttat tisztítószert ásványvizes palackokba egy ismeretlen, olaszországi boltokban. Többen kórházba kerültek könnyebb mérgezéssel. Az olasz hatóságok attól tartanak, hogy az ökoterroristának követői is lesznek, ezért mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy alaposan vizsgálják meg a műanyag ásványvizes palackokat.
Vágólapra másolva!

Egyre többen fordulnak könnyebb mérgezés tüneteivel orvoshoz Olaszországban, miután palackos ásványvizet ittak. A la Repubblica című lap hétvégi beszámolója szerint a rettegés és pánik miatt számtalan, később vaklármának bizonyult esettel is kénytelen foglalkozni a rendőrség. Az olasz sajtó Acquabombernek nevezi azt az ismeretlent, aki november vége óta több bevásárlóközpontban folyékony szappant és más tisztítószert juttatott fecskendővel vizespalackokba - mindig kis mennyiségben, amely csak enyhe rosszullétet okozott fogyasztójának.

Forrás: L'Oréal
Forrás: L'Oréal

Az Acquabomber elnevezés az olasz Unabomber rejtélyes bombagyártóra és robbantóra utal, aki először 1994-ben jelentkezett, legutóbb pedig idén márciusban hallatott magáról: egy kisebb pokolgépet robbantott a helyi igazságügyi palota mosdójában, csak kisebb anyagi károkat okozva. Az olasz rendőrség az Acquabomber és az Unabomber esetében sem tudja még pontosan, kit keres. A hatóságok nem csak a pániktól tartanak, hanem attól is, hogy az ökoterrorista Acquabombernek számos önkéntes követője is akad

Az olasz "ásványvizes rém" az északi tartományokban jelentkezett először, a hét végén Veronából jelentettek gyanús, buggyant ásványvizes palackokról szóló eseteket. A lakosságot arra figyelmeztetik az üggyel foglalkozó terrorellenes szakértők, hogy fogyasztás előtt alaposan vizsgálják meg a műanyag ásványvizes palackokat, majd magát a vizet is, továbbá legyenek óvatosak más élelmiszerekkel, így a tejjel és joghurttal is.