Engedélyezték a medvevadászatot New Jerseyben

Ezen a héten szabad a medvevadászat az Egyesült Államok keleti partvidékén lévő New Jersey államában. Itt 33 év után most lehet először medvére menni, noha az állatvédők hevesen tiltakoztak a vadászat engedélyezése ellen, és inkább sterilizálással állnák útját a túlságos medveszaporulatnak.

A hatóságok azért engedélyezték a különben védett állatok kilövését, mert úgy ítélték meg, hogy a fekete medvék, más néven baribálok növekvő száma sürgetővé teszi megritkításukat, mivel lassan már az embereket veszélyeztetik.

A The New York Times keddi száma szerint az utóbbi öt évben megduplázódott az incidensek, kellemetlen találkozók száma, bár a medvék csak két esetben támadtak emberre, és egyik sem végződött súlyos sésüléssel. Az államban 3200 egyedre becsülik az állományt. Az állatvédők szerint "emberségesebb" lenne, ha egy részüket sterilizálnák.

A hat napra szóló szezonra 5200 engedélyt adtak ki, amely 300 ezer hektáros területre szól. A medvék esélyeit növeli, hogy a hétvégi havazás legalább 30 centiméteres hótakaróval borította be a vidéket, egy részük ezért ráadásul a vackába húzódott vissza, ahol a vadászok nem háborgathatják őket. Néhány száz állatvédő személyesen is ügyel erre videokamerákkal felfegyverkezve.

Az ország túloldalán, a Sierra Nevadában az ott élő baribálok már annyira alkalmazkodtak az ember közelségéhez, hogy éjszakai kukázó életmódra tértek át, leszoknak a telelésről, és elhízásnak indultak.