17 év börtön a srebrenicai mészárlás miatt

Vágólapra másolva!
Tizenhét évi szabadságvesztésre ítélte szerdán Dragan Obrenovic volt boszniai szerb katonatisztet, az 1995-ös srebrenicai mészárlás egyik vádlottját a hágai Nemzetközi Törvényszék. Obrenovic még májusban vádalku keretében ismerte el részbeni bűnösségét a srebrenicai mészárlásban, cserébe ejtették a vád egy részét.
Vágólapra másolva!

Dragan Obrenovic májusban ismerte el, hogy megbízott parancsnokként tudott a srebrenicai mozulmán foglyok meggyilkolásának tervéről, felelősséget vállalt érte, és támogatta a végrehajtását. Már akkor jelezte, hogy kész bűnösnek vallani magát egyrendbeli emberiesség elleni bűncselekményben. Cserébe az ENSZ-törvényszék ügyészei elejtették az ellene felhozott többi vádat, beleértve a népirtást. Így a vád életfogytiglan helyett 15-20 évi börtönt kért Obrenovicra.

Hasonló vádalkut kötött tavasszal egy másik volt boszniai szerb tiszt, Momir Nikolic is. Mindketten vállalták a tanúskodást két társuk, Vidoje Blagojevic és Dragan Jokic ellen.

A Ratko Mladic tábornok vezette boszniai szerb erők 1995 júliusában foglalták el a srebrenicai ENSZ-oltalmi zónát, ahol nemzetközi adatok szerint több mint hétezer muzulmát mészároltak le az "etnikai tisztogatás" jegyében. A mészárlásért az ENSZ-törvényszék 2001-ben már 46 évre ítélte Radislav Krstic boszniai szerb tábornokot.