Radioaktív meteorológiai rakéták tűntek el Moldovában

Vágólapra másolva!
Radioaktív robbanófejjel, úgynevezett "piszkos bombával" felszerelt rakétáknak kelt lába a moldovai szakadár Dnyeszter menti Köztársaságban. A 38 Alazan típusú rakétát utoljára egy Tyiraszpolhoz közeli katonai raktárban látták a New York Post internetes kiadása szerint.
Vágólapra másolva!

A szovjet gyártmányú, karcsú Alazan rakéták eredeti rendeltetésük szerint meteorológiai célokra, így jégesőt hozó felhők szétoszlatására szolgálnak. A hagyományos robbanószerből és radioaktív anyagból készülő "piszkos bomba" robbanáskor nem indít el láncreakciót, de jelentős területen okoz sugárszennyeződést.

Oazu Nantoi, a chisinaui (kisinyovi) Politikai Tanulmányok Intézetének a munkatársa a saját szemével látta azoknak az orosz katonai dokumentumoknak a fénymásolatát, amelyek szerint 38 Alazan rakéta tűnt el a tyiraszpoli katonai repülőtér raktárából. A radiológiai robbanófejet 14 rakétából ugyan kiszerelték, a többi 24 azonban bevethető állapotban volt. Az Alazan hatótávolsága 12-13 kilométer.

A Dnyeszter menti Köztársaság a Szovjetunió 1991-es összeomlásával függetlenné vált Moldovai Köztársaságtól szakadt el. A Dnyeszter menti államalakulat a nemzetközi feketepiac illegális fegyverkereskedőinek egyik kedvenc beszerzési területe, a feltételezések szerint az al-Kaida terrorhálózat megbízottjai is megfordultak itt, bár nem tudni, hogy vásároltak-e.

A moldovai kormány a New York Post szerint nem volt hajlandó kommentálni az értesülést, amelyet a Dnyeszter menti Köztársaság védelmi minisztériuma Tyiraszpolban a maga részéről puszta propagandának nevezett. Oroszország 2 ezer katonát tart a térségben, hivatalosan az ottani hadiraktárak őrzése céljából.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) kötött megállapodás értelmében Moszkvának még az idén ki kellene vonnia katonáit és a hadianyagot.

Vladimir Voronin moldovai elnök a minap elutasította azt a moszkvai tervet, hogy az orosz katonák békefenntartó erőként továbbra is a területen maradjanak egészen 2020-ig, a Moldovai Köztársaságból és a Dnyeszter menti Köztársaságból pedig hozzanak létre szövetségi államot. Voronin támogatja viszont azt az elképzelést, hogy vezényeljenek nemzetközi békefenntartó erőt a Dnyeszter túlpartjára.