Gránát robbant egy grúz iskolában

Vágólapra másolva!
Felrobbant egy gránát egy grúziai általános iskolában. A robbanószert az iskola 13 éves tanulója vitte az épületbe. A fiú a detonáció következtében súlyos fejésérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Három nap alatt másodszor robbant gránát grúziai oktatási intézményben, a pénteki detonáció egy 13 éves diák megsebesített. A baleset a grúz fővárostól, Tbiliszitől 70 kilométerre északnyugatra lévő Ateni település iskolájában történt, a diákot súlyos fejsérüléssel szállították kórházba. A grúz belügyminisztérium közlése szerint a kézigránátot a 13 éves fiú vitte be az oktatási intézménybe, a detonáció körülményeiről azonban nem adtak tájékoztatást.

Kedden hasonló baleset történt Tbiliszi egyik középiskolájában. Az akkori robbanásban egy diák meghalt, hat pedig megsebesült, mert a honvédelmi oktatás keretében - a rendőrség szerint - véletlenül nem oktatógránátot, hanem éles harci gránátot használtak.