Patthelyzet a választások után Cipruson

Vágólapra másolva!
Képviselőválasztást tartottak vasárnap Ciprus északi, török megszállás alatt lévő részén. Az előzetes eredmények szerint mind a Ciprus jelenlegi megosztottságát fenntartani akaró, jelenleg hatalmon lévő, mind a sziget újraegyesítését szorgalmazó, eddig ellenzékben lévő pártok ugyanannyi képviselőt küldhetnek a szigetrész parlamentjébe.
Vágólapra másolva!
Ciprus/eu/20030115ciprus.html

Politikai patthelyzet alakult ki Ciprus északi, török megszállás alatt lévő részében a vasárnap rendezett képviselőválasztás eredményeként. A Ciprus jelenlegi megosztottságát fenntartani akaró, jelenleg hatalmon lévő és a sziget újraegyesítését szorgalmazó, eddig ellenzékben lévő pártok - a nem végleges eredmények szerint - egyaránt 25-25 képviselőt küldhetnek majd a szigetrész parlamentjébe.

A leadott szavazatok alapján ugyan az eddigi ellenzéki pártok tekinthetik magukat győztesnek, de a bonyolult választási rendszer és a kicsi, a bejutási küszöbön át nem jutó pártokra adott és így elveszett szavazatok miatt az ellenzéki pártokra - a Török Köztársasági Pártja, valamint a Béke és Demokrácia Mozgalomra - leadott 51 százaléknyi és az eddigi koalíciós vezetést alkotó Nemzeti Egységpártra és a Demokrata Pártra jutó 46 százaléknyi szavazat végül ugyanannyi mandátumban öltött testet.

A szigetrész 30 éve - 1974-ben - függetlennek nyilvánította magát a többségi görög résztől, de ezt csak Törökország ismerte el. A választást egyúttal a lakosság szavazásának tekintették arra vonatkozóan is, elfogadják-e az ENSZ gyámkodásával kidolgozott újraegyesítési tervet, amelyet Rauf Denktas jelenlegi vezető eddig elutasított. Ciprus májusban belép ugyan az Európai Unióba teljes jogú tagként, de ez csak a görögök lakta déli részre vonatkozik. Az újraegyesülés egyben az EU-tagságot is jelentené az ottani törökségnek.