Schill-ügy: párt nélkül maradt a pártalapító

Vágólapra másolva!
Hatalmi harc után a párt országos vezetősége kizárták a német Jogállami Offenzíva Pártjából (PRO) a pártot megalapító Ronald Schillt. A könyörtelen bíróból, politikussá átformálódott Schill nem riadt vissza semmilyen eszköztől, Hamburg polgármesterét homoszexualitásával próbálta zsarolni, minek folytán az felmondta a három fős többséggel kormányzó koalíciót.
Vágólapra másolva!

Az erőszakos, botrányokat okozó, keményen rendpárti Schill azzal fenyegetőzik, hogy új pártot hoz létre, s indul az jövő évi idő előtti választásokon. Egy héttel ezelőtt Schill miatt felbomlott a hamburgi közép-jobb koalíció, s valószínűleg február végén választásokat tartanak a tartományi jogú Hanza-városban.

Ole von Beust, Hamburg polgármestere azzal indokolta a kereszténydemokratákból (CDU), liberálisokból (FDP) és PRO-tagokból álló koalíció felbontását, hogy "méltatlan, pszichopata vonásokkal tarkított politikai színjátékot élünk át, ami összeegyeztethetetlen a város méltóságával és tekintélyével" s nem tűri, hogy akár politikailag, akár személyében zsarolják.

A kereszténydemokrata polgármester arra az esetre utalt, amikor a PRO alapítója, egyben hamburgi belügyi szenátor azzal zsarolta főnökét, hogy nyilvánosságra hozza: homoszexuális viszonyt folytat Roger Kusch kereszténydemokrata politikussal, akit ráadásul igazságügyi szenátornak is megtett. A polgármester felmentette posztjáról Schillt, kinek pártját jobbára csak Schill-pártként emlegetik. Az elmúlt napokban a PRO-n belül tovább éleződött a hatalmi harc: az országos vezetés leváltotta Schillt a hamburgi szervezet éléről, majd kizárták a tartományi parlamenti frakcióból, most pedig a pártból is.

Schill 2000 nyarán alapította a rendpártiságot zászlajára tűző szélső jobboldali PRO-t, s 2001-ben Hamburgban rögtön meg is szerezte a szavazatok 19,4 százalékát. A választást ugyan a szociáldemokraták (SPD) nyerték, de koalíciós partnereik, a Zöldek meggyengültek, s reménytelen dolog volt velük kormányt alakítani. Az SPD több mint 50 év után vesztette el a hatalmat Hamburgban, az SPD és a környezetvédők helyére lépő CDU-FDP-PRO koalíció három szavazat többséggel rendelkezett a helyi parlamentben.

Schill politikai karrierje előtt bíró volt Hamburgban, s feltűnően szigorú ítéletei miatt a "könyörtelen" jelzőt adományozták neki. Belügyi szenátorként felvetette, hogy szerezzenek be a hamburgi rendőrség számára abból a gázból, amelyet az orosz különleges alakulatok használtak tavaly a túszul ejtett moszkvai színházi nézők - sok áldozattal járó - kiszabadításakor.