2003: A háború éve

Az idei év legjelentősebb eseménye az iraki háború volt. A gyors győzelmet hozó amerikai-brit támadás megosztotta a világot, és új szövetségi rendszereket erősített meg. Európa nyugati és középső országai nem jutottak dűlőre, hogyan legyen erősebb szövetségük, de vezetőik az Európai Unió bővítéséről szóló szerződést aláírták. Az USA győztes háborúja után tovább erősödött, míg Dél-Amerika több országában zavargások törtek ki. Afrikában a Szaharától délre véres polgárháborúk szedték áldozataikat, míg Ázsia keleti részén az atípusos tüdőgyulladástól féltek az emberek. Az ENSZ 2003-as életszínvonal-listáján idén a legélhetőbb ország kitüntető címet Norvégia kapta, a legszörnyűbb hely pedig Sierra Leone. Magyarország 175-ből a 38.

Az év legfontosabb világpolitikai eseménye az iraki háború volt. Az előkészületek már 2002-ben megkezdődtek, miután az Egyesült Államok vezetése közölte, hogy Szaddám Huszeinnek bűnhődnie kell. Az amerikaiak gyorsan győztek - a háború márciusban kezdődött és májusig tartott -, Szaddámot decemberben elfogták, de Irakban anarchia van, és az ország jövője teljesen bizonytalan.

Az év elején a diplomáciai előkészületek tartották izgalomban a világ vezetőit. Az USA háborút akart indítani Irak ellen, mert az 1991-ben már megvert rezsim Washington értékelése szerint nem tartotta be leszerelési ígéreteit. George W. Bush amerikai elnök a 2001-es terrortámadás után háborút hirdetett országa ellenségei ellen, és Afganisztán után várható volt, hogy a következő célpont Irak lesz.

Több magyarázat is született már arról, hogy miért tört ki a háború. Vannak, akik szerint Bush és neokonzervatívnak mondott kormánya a terrorizmust támogató országok mindegyikével le akar számolni, és egyenként mennek végig az ellenfeleken. Bush személyesen is többször elmondta, hogy vallási és politikai meggyőződése szerint is kötelessége megbüntetni a saját népüket sanyargató és az amerikaiakat veszélyeztető diktátorokat - ahogy ő fogalmazott, "a rossz fiúkat". A háború ellenzői - és maga Huszein is ezt a propagandát erősítette - azzal magyarázták a katonai akciót, hogy az USA meg akarta szerezni Irak rendkívül gazdag olajlelőhelyeit. A háború hivatalos indoka kettős volt: egyrészt az iraki nép felszabadítása volt a cél, másrészt megelőző csapás mérése, mielőtt Szaddám bevetné titokban gyártott tömegpusztító fegyvereit. A Szaddám-rezsim embertelenségét egyetlen hatalom sem vitatta, a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos érvet azonban sokan nem fogadták el, és a háború után bebizonyosodott, hogy tényleg nem volt megalapozott. Mind a brit, mind az amerikai kormány kénytelen volt elismerni, hogy eltúlozták a veszélyt, amit Szaddám Huszein jelentett a világra. Nagy-Britanniában még mindig nem zárult le a vizsgálat annak a hadügyi szakértőnek az öngyilkossága körül (David Kelly), aki először kimondta, hogy a kormány a jobb propaganda kedvéért meghamisította az Irakkal kapcsolatos titkosszolgálati jelentéseket.

Forrás: REUTERS
Bagdad

A háborút megelőző diplomáciai események arra intették a vezető hatalmakat, hogy tudomásul vegyék, az Egyesült Államok nem szorul se külső támogatókra, se beleegyezésre, ha háborúzni akar. Egy ideig az ENSZ által megbízott Hans Blix és fegyverzetellenőrei tehettek jelentéseket az ENSZ-nek Szaddám Huszein fegyvereiről, de februárban már hiába kérték mandátumuk meghosszabbítását. Blix többször is egyértelműen kijelentette, hogy az Irakkal szemben felhozott amerikai fegyverkezési vádak nem bizonyítottak.

Az USA csak néhány hónapig törekedett arra, hogy nemzetközi felhatalmazást kapjon a támadásra. Két európai nagyhatalom, Franciaország és Németország rendkívül élesen ellenezte a támadást, Schröder német kancellár és Chirac francia elnök kölcsönösen sértegették egymást Bushsal. Az USA több hagyományos szövetségesét is megosztotta a háború. Míg például Kanada ellenezte a támadást, addig Ausztrália katonákat vezényelt a térségbe. Az ellenzők most büntetésben vannak: nem vehetnek részt az iraki újjáépítésben. Oroszország szintén az ellenzők között volt, de közel sem támadta olyan élesen a háborút, mint a franciák és a németek.

A háború nem csak a politikusokat ragadtatta éles vitákra. A vietnami háború óta nem voltak ilyen aktívak a pacifista civil szervezetek. Világszerte több százezres tüntetéseket tartottak, és sok országban vezető politikusok is csatlakoztak a tiltakozó megmozdulásokhoz. Az Amerika-ellenesség Európában és Ázsiában évtizedek óta nem látott erőre kapott, és az antiglobalizációs mozgalmak is látványosan megerősödtek.

A nemzetközi szövetséghez leginkább ragaszkodó amerikai politikusnak, Colin Powell külügyminiszternek sikerült azért bizonyos eredményeket elérnie. Nagy-Britannia kezdettől egyértelműen támogatta a háborús politikát, és jelentős katonai erővel részt is vett benne. Sikerült egy körlevéllel az európai országokat is állásfoglalásra kényszeríteni. A támadást támogató levelet több, az Európai Unióhoz most csatlakozó ország vezetője is aláírta, köztük Medgyessy Péter magyar miniszterelnök. Az amerikai-brit koalíciónak fontos volt, hogy mindig legyen egy harmadik társuk is: a támadás előtti utolsó egyeztetésbe bevonták a spanyol miniszterelnököt, a háború után pedig Lengyelország kapott kiemelt szerepet Irakban.

Forrás: REUTERS
Amerikai bombázó Irak fölött

Az USA megpróbált ENSZ felhatalmazást is szerezni a támadáshoz, de amikor egyértelmű vált, hogy Franciaország megvétózza a határozatot, akkor az utolsó pillanatban visszavonták előterjesztésüket. Bush elnök saját nevében adott 48 óra ultimátumot Szaddám Huszeinnek: elmenekül Irakból vagy háború lesz. A nemzetközi felhatalmazás nélküli támadás arra kényszeríttette a politikusokat, hogy kezdjenek el azon gondolkodni, hogy mi legyen a hidegháború alatt kiépített nemzetközi konfliktus-kezelő szervezetekkel: az ENSZ-szel és a NATO-val, melyek szerepe egyre bizonytalanabbá válik.

A háború a szövetségesek rakétatámadásával március 19-én kezdődött. 300 000 katona vonult fel a térségben, és az első szárazföldi csapatok már másnap, 20-án átlépték Kuvaitnál az iraki határt. Két nap alatt 300 kilométert tettek meg a szövetségesek az ország belseje felé, és szinte ellenállás nélkül bevonultak áprilisban Bagdadba. Május 1-jén Bush bejelentette, hogy a hadműveletek befejeződtek, december 13-án pedig elfogták Szaddám Huszeint. A háború utáni Irakban azonban továbbra is erős az ellenállás, naponta több tucat támadás éri a megszálló csapatokat. Május elseje óta jóval több amerikai katonát öltek meg, mint a háború hadműveleti szakaszában. Öngyilkos merénylők és lesből támadók veszélyeztetik a békét, a vallási és etnikai feszültségektől terhelt országban nem szerveződött még semmilyen közigazgatás, és egyáltalán nincs közbiztonság.

A közel-keleti erőviszonyokat megváltoztatta a háború: a legerősebb arab hadseregnek tartott iraki erő gyors bukása elbizonytalanította a térség középhatalmait. A legnehezebb helyzetbe Szaúd-Arábia került: a Szaúd család diktatúrája Amerika-barát konzervativizmusra épült, de az amerikaiaknak az iraki olaj megszerzésével és a fenygető Szaddám-rezsim bukásával már nincs szükségük a sivatagi szövetségesre. A zavarodott országban egyszerre erősödnek a vallási szélsőségesek és a közélet liberalizálását követelők is. A szaúdi példa az egész térség számára fontos, mert a Közel-Kelet diktatúráira az évtizedes status qou hirtelen romba dőlésével ugyanez a kettős irányú nyomás nehezedik.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK