Kivégezték a kínai bandafőnököt

Vágólapra másolva!
Kína történetének egyik legnagyobb korrupciós ügye ért véget amikor hétfőn a legfelsőbb bíróság halálra ítélte Liu Jongot. A férfi Senjang városában szervezett bűnbandát, és több mint tíz éven keresztül uralta a várost. A nyomozás során kiderült, hogy több városi vezetőt érintenek a banda korrupciós ügyei. Jong 2002-ben már halálra ítélték, ám a másodfokú bíróság két évre felfüggesztette az ítélet végrehajtását. A kínai Legfelsőbb Népbíróság azonban a Népköztársaság történetében először, megtámadta az ítéletet, és új tárgyaláson halálra ítélte a bandafőnököt. Az ítéletet azonnal végrehajtották.
Vágólapra másolva!
Életfogytiglanit is kaptak a kínai orgiaszervezők/nagyvilag/20031217eletfogytiglanit.html

Kínában kivégezték az ország történetének egyik legnagyobb korrupciós ügyének főszereplőjét, Liu Jongot. A kivégzés egy mindezidáig példa nélküli bírósági eljárás eredménye. Liut halálos ítéletét 2002 nyarán a másodfokú bíróság két évre felfüggesztette, ugyanis "nem tudták egyértelműen kizárni annak lehetőségét, hogy Liu vallomását kínzással kényszerítette ki a rendőrség".

Az ítéletete azonban megtámadta a kínai Legfelsőbb Népbíróság, amely hétfői ítéletében halálbüntetést adott a bandafőnöknek. Kínában az igazságszolgáltatás két szintes, a másodfokú bírósági döntés gyakorlatilag végleges. A Kínai Népköztársaság fennállása óta első ízben fordult elő, hogy a Legfelsőbb Népbíróság felülbíráljon egy másodfokú büntetőpert - írja a Chinadaily.

Liu bűnszervezetet hozott létre Senjang tartományi fővárosban. Bandájával tíz éven keresztül uralta a várost. A nyomozás során kiderült, hogy több városi vezető is érintett a korrupciós ügyben. Liu Jong ellen maffiacsoport-szervezés, vesztegetés, fegyverrel való visszaélés, és "szándékos testi sértés" volt a vád - tudósít a Xinhua hírügynökség.

A maffiafőnököt a halálos ítélet mellett a Legfelsőbb Népbíróság még tizenötmillió jüan megfizetésére is kötelezte. Liu halálos ítéletét rögtön a tárgyalás után végrehajtották. A bandavezért méreginjekcióval végezték ki, egy mobil vesztőhelyként működő kisbuszban.

A BBC szerint a Legfelsőbb Népbíróság ítélete a központi kormányzatnak szánt üzenet, mely szerint a bíróság elkötelezte magát a legmagasabb vezetői szinteket is behálózó korrupció, és szervezett bűnözés visszaszorítása mellett.