Nagykövetségeket és hoteleket támadtak Bagdadban

Vágólapra másolva!
Robbanások rázták meg Bagdad központját csütörtökön reggel, miután rakéták csapódtak be különböző célpontokba, köztük - állítólag - az amerikai vezetésű kormányzat székházának területére is. Az iraki fővárosban csütörtök reggel féltucat robbanás, illetve fegyverropogás hallatszott. Találat érte az iráni nagykövetséget és a Sheraton hotelt, rakéta csapódott be a német nagykövetség közelében is.
Vágólapra másolva!

Az egyik rakéta állítólag az amerikai vezetésű iraki kormányzat bagdadi székházának területén csapódott be. Ezt hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg, a detonáció után néhány perccel azonban megszólaltak a - rendszerint támadásra figyelmeztető - szirénák.

Szemtanúk szerint találat ért egy lakóépületet, valamint a Sheraton szállodát is, ahol nyugati állampolgárok is laknak. Nem érkezett jelentés arról, hogy a csütörtök reggeli robbanásokban bárki megsebesült volna.

A Sheraton szállót feltehetően iraki ellenállók szerda este már célba vették. Bár az első jelentések szerint az épületre kilőtt páncéltörő rakéta célt tévesztett, újabb hírek szerint a lövedék a szálloda felső emeletein csapódott be. A támadásban mindazonáltal senki sem sebesült meg.

Rakétatalálat érte szerda este Irán bagdadi nagykövetségét is, továbbá lövedék csapódott be csütörtökön a német nagykövetség mellett, és pokolgépet hatástalanítottak a török nagykövetség közelében - közölték egybehangzóan források. Több rakétát lőttek ki az iráni nagykövetségre, s közülük egy eltalálta az épületet - mondta az épület védelmével megbízott iraki rendőrhadnagy. A helyszínen egy újságíró arról számolt be, hogy a bejárat előtti forgalomlassító beton útakadály megrongálódott. A török misszió a városközpontban lévő amerikai főhadiszállás közelében áll.

Csütörtök reggel egy lövedék eltalált egy házat néhány méterre a német követségtől. Egy export-import vállalat emeleti helyiségeit érte a találat, anyagi károk keletkeztek, de személyi sérülés nem történt. Ugyancsak csütörtök reggel pokolgépet találtak a bagdadi török nagykövetségtől mintegy 200 méterre. A körzetet lezárták, és tűzszerészek hatástalanították a szerkezetet. Egy rakéta épphogy elkerülte a belügyminisztérium épületét, s egy közeli utcában csapódott be.

Egy amerikai katonát megölt egy út mentén elhelyezett házi készítésű pokolgép robbanása Bagdadban - közölte csütörtökön az amerikai első páncélos hadosztály szóvivője. Az áldozat a hadosztály katonája volt, s épp egy akcióban vett részt szerda este az iraki főváros északi és középső részén, amikor a detonáció történt. Halálával 206-ra emelkedett azoknak az amerikai katonáknak a száma, akik ellenséges tűztől vagy robbanástól vesztették életüket Irakban május elseje óta, amikor George Bush amerikai elnök bejelentette a nagyobb harci cselekmények végét.

John Frisbie, a hadosztály szóvivője beszámolt arról is, hogy a szerdára virradó éjjel őrizetbe vettek több iraki személyt, köztük olyanokat, akik kapcsolatban álltak a megbuktatott, majd nemrég elfogott Szaddám Huszein iraki exelnökkel. Mint mondta, egyikük feladata az volt, hogy a volt elnök utasításait továbbítsa az amerikai erők ellen támadóknak, a többiek pedig a gyanú szerint pénzelték az ellenállókat, illetve robbanóeszközöket készítettek. Mindegyikük a Baasz Párt tagja volt - tette hozzá.