Vágólapra másolva!
Hetvenezer ember vesztette életét a pénteki iráni földrengés következtében. Irán számára a világ minden részéről felajánlottak segítséget, a közel-keleti ország ezek közül egyedül Izraelét nem hajlandó fogadni. Magyarország 100 ezer dollárnyi segélyt küld, és vasárnap a helyszínre utazik a Magyar Speciális Mentők csapata is. Napokkal korábban az Egyesült Államokban is hasonló erejű földrengés volt, ott három ember halálát okozta a természeti katasztrófa.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
A város 70 százaléka romba dőlt

Az iráni egészségügyi miniszter szombati közlése szerint 70 ezer ember vesztette életét a pénteki földrengésben Bám városában. Ezt megelőzően óránként más és más adatot közöltek az iráni kormányszervek és a külföldi nagyobb hírügynökségek is az áldozatok számáról. Eddig azonban még a legborúlátóbb jelentések is 40 ezerre tették a halottak számát. A miniszter bejelentése előtt néhány órával a kormány még azt állította, hogy 20 ezeren vesztették életüket a természeti katasztrófában. A Külügyminisztérium tudomása szerint nincs magyar áldozat - mondta Tóth Tamás külügyi szóvivő.

Szombat délután mentőkutyák 20 túlélőre bukkantak a mentőkutyák Bám városának romba dőlt épületei között - másfél nappal a térségben történt pusztító erejű földrengés után. Az iráni hadsereg különlegesen kiképzett 12 kutyája mellett német, svájci, brit és orosz mentőkutyák is részt vesznek a túlélők utáni kutatásban.

Az iráni hatóságok szombat délután befejezték az eddig fellelt sérültek elszállítását Bámból, ahonnan az elmúlt 24 órában több mint 30 ezer sérültet szállítottak légi úton a főváros, Teherán és más iráni városok kórházaiba.

Magyarország 100 ezer dollárnyi segélyt küld

A Magyar Speciális Mentők csapata, a korábbi hírekkel ellentétben, mégis elindul vasárnap Iránba, a földrengés helyszínére - mondta Pavelcze László, a speciális mentők elnöke szombaton az MTI-nek. Pavelcze László hozzátette: az iráni hatóságok kutatócsapatot nem igényeltek, egészségügyi segítséget azonban igen, így a csoport megváltozott összetétellel utazik Iránba.

A négy orvos, két asszisztens és egy tolmács vasárnap délelőtt 11 órakor indul Isztambulba, majd onnan Iránba. "Kereső kutyák nem tartanak velünk, mivel a kutatásban nem, csak az egészségügyi ellátásban veszünk részt" - tette hozzá.

Pavelcze László emlékeztetett arra, hogy nem állami pénzen utaznak a földrengés sújtotta területre. "A kiutazáshoz és a felszerelésekhez szükséges mintegy 4 millió forint körüli összeget a Magyar Baptista Szeretetszolgálat biztosítja számunkra" - mondta.

Forrás: EPA
Forrás: EPA

Tóth Tamás külügyi szóvivő közölte, hogy a magyar állam összesen mintegy 100 ezer dolláros segélyt nyújt az iráni földrengés áldozatainak. Tóth Tamás tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium 5 millió forintos felajánlását követően a Külügyminisztérium további 17 millió forintos összeget ajánl fel segélykeretéből. "A Külügyminisztérium segélyét az iráni kormány igénylistája alapján állítjuk össze" - tette hozzá. Tóth Tamás a segély elindításának időpontjáról még nem tudott nyilatkozni, mindössze annyit mondott: azt a lehető legrövidebb időn belül Iránba juttatják.

Az Egyesült Államok több mint kétszáz fős mentőalakulatot és több mint 75 tonna orvosi felszerelést küld a földrengés sújtotta Irán megsegítésére. Scott McClellan fehér házi szóvivő közleményében tudatta: az Egyesült Államok az iráni hatóságokkal, az ENSZ és a vöröskereszt tisztségviselőivel egyeztetnek a mentőalakulatoknak és az emberbaráti segélynek a délkelet-iráni Bám városába történő mielőbbi eljuttatásáról.

Az Egyesült Államok és Irán viszonyát politikai viták terhelik. Washington 1979-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait az iszlám köztársasággal, az elmúlt időben pedig - Irakkal és Észak-Koreával együtt - a "gonosz tengelyéhez" tartozó ország közé sorolta Iránt, azt állítva, hogy Teherán titokban tömegpusztító fegyverek előállítására törekszik.

Az ENSZ Genfben közölte: 90 ezer dollár értékű gyorssegélyt küld, és szakértőket indított útnak, hogy a helyszínen tájékozódjanak a károkról és koordinálják a nemzetközi segítségnyújtást. A Vöröskereszt 6,4 millió eurós segélyfelhívást tett közzé, hogy sátrakat, takarókat és tábori kórházakat szállíthasson a földönfutóvá vált embereknek.

A brüsszeli Európai Bizottság közölte: 800 ezer euró rendkívüli humanitárius segélyt mozgósít. Az EU humanitárius hivatalának (Echo) szakértői úton vannak, hogy a helyszínen tanulmányozzák a szükségleteket. Az Európai Unió több tagországa is számos konkrét segélyfelajánlást tett.

Izrael segítsége nem kell Iránnak

Izraeli civil szervezetek közölték: "segítséget fognak felajánlani Iránnak," ami szokatlan, mert a két ország hivatalos szinten feszült viszonyban áll egymással. Az izraeli kormány szombaton részvétét nyilvánította az iráni népnek, a Bámot leromboló földrengés miatt.

"Izrael kormánya és népe - amelyet megrendített az iráni népet ért emberi tragédia - (a két ország) minden nézeteltérése ellenére úgy véli, hogy a nemzetközi közösség egészének mozgósítására van szükség a sebesültek és az áldozatok családjának megsegítéséhez" - mondta Szilvan Salom külügyminiszter. Irán ugyanakkor előzőleg jelezte: a világ minden országától elfogad segítséget, egyedül Izraeltől nem.

A japán kormány 770 ezer dollár segélyt és 234 ezer dollár értékben takarókat, áramfejlesztőket ajánlott fel. Az ENSZ Nevelési, Kulturális és Tudományos Szervezete (UNESCO) felajánlotta segítségét a megrongálódott kulturális örökség megmentéséhez. Az iráni kormány azt tervezte, hogy a földrengésben romba dőlt Bám történelmi várost felveteti a világ kulturális örökségének listájára.

Nagy-Britanniából 60 fős, különleges kiképzett katasztrófa-elhárítási, egészségügyi és mentőalakulat repült Iránba. A csoport mentőkutyákkal, a romok közé lejuttatható száloptikás kamerákkal, a túlélők lélegzetét észlelő széndioxid-érzékelőkkel és hangdetektorokkal felszerelkezve indult a katasztrófa térségbe.

Elhanyagolják az építési előírásokat

A brit napilapok a rendkívül magas veszteségmérleget az építésbiztonsági előírások betartatásának a fejlődő országokra általában jellemző teljes elhanyagolásával magyarázták. A The Guardian megjegyezte: alig három nappal az iráni földrengés előtt Kaliforniában hasonló erejű földmozgást észleltek, amely 3 halálos áldozattal járt - jelentette Kertész Róbert, az MTI londoni tudósítója.

A földrengés erőssége a CNN szerint a Richter-skála szerint 6,7-es, az ITAR-TASZSZ szerint viszont 6,3-es erősségű volt a földmozgás. A természeti csapás a Teherántól 975 kilométerre, délkeletre található Bám városában történt. A településen, ahol 80 ezren éltek, a lakóépületek 60 százaléka romba dőlt. Ebben a térségben gyakori, mondhatni mindennapos a földrengés. Ilyen nagy erejű utoljára 1990-ben volt, akkor 35 ezer ember halt meg.