Autóbomba robbant Rijádban

Vágólapra másolva!
Pokolgép robbant hétfő este a szaúdi főváros asz-Szalám negyedében, egy ház előtt parkoló gépkocsiban - közölték szemtanúk. A detonációnak hivatalos közlés szerint nincsenek áldozatai, és anyagi károkat sem okozott.
Vágólapra másolva!

A Rijád keleti részén lévő negyedben a robbanás körzetét lezárta a rendőrség, és az ügyben vizsgálat indult. Az al-Arabíja dubaji arab nyelvű műholdas tv értesülése szerint a robbanás egy helyi nemzetbiztonsági tiszt gépkocsijában történt, nem sokkal azután, hogy a tiszt kiszállt a járműből. A rendőr sértetlenül úszta meg az akciót. Korábban szemtanúk két gépkocsi összeütközéséről és robbanásáról beszéltek.

A brit külügyminisztérium vasárnap figyelmeztette a szigetország állampolgárait, hogy mivel terrorcselekmények előkészületeiről érkeznek hírek Szaúd-Arábiából, lehetőleg kerüljék el a sivatagi királyságot, ahol májusban és novemberben összesen 52 halálos áldozatot követelő öngyilkos merényleteket követtek el.