Iráni földrengés: a Magyar Vöröskereszt felhívása

Vágólapra másolva!
A Magyar Vöröskereszt felhívással fordul a magyar lakossághoz, az intézményekhez, vállatokhoz és cégekhez, hogy a súlyos emberáldozatokat követelő iráni katasztrófa, a térségben bekövetkezett rendkívül erősségű földrengés sebesültjeinek segítséget nyújthasson.
Vágólapra másolva!

Forrás: EPAErre a sürgős, mielőbb megindítandó segítségnyújtáshoz mindazok közreműködésére, pénzbeli segélyadományára van szükség, akik átérzik a katasztrófa megdöbbentő nagyságát és súlyát, amelynek enyhítése nem nélkülözheti a magyarok áldozatvállalását sem.

A pénzadományokat a legszükségesebb, a nélkülözhetetlen életmentő és gyógyító eszközökre, gyógyszerekre, takarókra, sátrakra fordítják, vagyis mindazon tárgyakra, amelyekre a Nemzetközi Vöröskereszt imént kiadott felhívásában kérte a világ vöröskereszt és vörös félhold társaságait, így köztük a Magyar Vöröskeresztet is.

Megérkezett a magyar mentőcsapat Teheránba/nagyvilag/20031229megerkezett.htmlHarmincezer halottja is lehet az iráni földrengésnek/nagyvilag/20031228harmincezer.html

A Magyar Vöröskereszt a nagy távolságra tekintettel kizárólag pénzadományt kér a magyar lakosságtól és cégektől, hiszen a segélyadományok helyszínre juttatása a hatalmas szállítási költségek miatt felemésztené az adományösszeg jelentős részét. A nemzetközi katasztrófahelyzetek elhárításának kialakított szabályai szerint a legnagyobb hatékonyság és gyorsaság megteremtéséhez mindig a katasztrófasújtott térséghez legközelebbi fejlett országban vásárolja meg a vöröskereszt a szükséges életmentő eszközöket, gyógyszereket, sátrakat és takarókat valamint az élelmiszereket, hogy azok mielőbb eljuthassanak a válságban lévő áldozatokhoz.

A Magyar Vöröskereszt azonnali gyorssegélyként 2 millió forint átutalásáról intézkedett a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül az Iráni Vörös Félhold számára a földrengés áldozatainak megsegítésére.

A Magyar Vöröskereszt az iráni földrengés áldozatainak megsegítésére az alábbi csekkszámlaszámot különítette el:

MKB Rt. 10300002-20329725-00003285

A humanitárius szervezet előre is köszönetet mond mindazoknak, akik pénzadományukkal részt kívánnak venni az iráni földrengés áldozatainak megsegítésében.

További információ:
Magyar Vöröskereszt
Légrády Eszter szóvivő
Mobil: 06 30 9 492 334

Forrás: OTS-Cégvonal