Az érintettek súlyosbítást kérnek Galicra

Vágólapra másolva!
Szarajevó jelenlegi és nyolc korábbi polgármestere felszólította a hágai Nemzetközi Törvényszéket: szabjanak ki súlyosabb büntetést Stanislav Galic volt boszniai szerb tábornokra, akit egy hónappal ezelőtt ítélt el a hágai testület a boszniai főváros háborús ostroma alatt elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.
Vágólapra másolva!

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-törvényszék december elején 20 évi szabadságvesztést rótt ki Galicra, mert bűnösnek találta abban, hogy az általa vezetett boszniai szerb fegyveres erők szándékosan kegyetlen cselekményeket követtek el Szarajevó polgári lakosságával szemben a boszniai főváros 1992-1995-ös szerb ostroma alatt.

Muhidin Hamamdzic szarajevói polgármester és nyolc hivatali elődje a törvényszék főügyészének, Carla del Ponténak írott - december 29-re keltezett, de csak kedden nyilvánosságra hozott - nyílt levelében viszont arra szólította fel a főügyésznőt, hogy fellebbezzen az ítélet ellen. A levél aláírói arra hivatkoztak, hogy a büntetés nincs összhangban a Galic katonái által elkövetett bűncselekmények súlyosságával. Az aláírók - négy muzulmán, négy szerb és egy horvát személyiség - jelezték azt is, hogy készek személyesen tanúskodni Galic ellen egy esetleges fellebbviteli eljárásban.

Carla del Ponte hivatala egyelőre nem reagált a felszólításra. A törvényszék szarajevói szóvivője mindazonáltal emlékeztetett arra, hogy az ügyészek életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérték a hágai bíráktól Galicra a boszniai főváros több mint tízezer emberéletet követelő háborús ostroma miatt.