Izraeli tiltakozás Tudor szoborállítása ellen

Vágólapra másolva!
A romániai származású izraeliek egyesületei tiltakoznak amiatt, hogy Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke szobrot akar állítani Jichák Rabin egykori izraeli miniszterelnöknek.
Vágólapra másolva!

Román hírforrások pénteken idézték Mariana Stoicát, Románia tel-avivi nagykövetét. A diplomata elmondta: találkozott a romániai származású izraeli állampolgárok szervezeteinek képviselőivel, akik tiltakoztak az ellen, hogy Tudor saját pártjának pénzéből Rabin-szobrot akar avatni Brassóban.

Az izraeli sajtónak nyilatkozó Rabin-család tagjai korábban hangoztatták: nem értenek egyet azzal, hogy az egykori izraeli kormányfő emlékét politikai célokra használja fel egy olyan párt, amelyet Izraelben továbbra is antiszemitának tekintenek.

Rodica Radian-Gordon, Izrael bukaresti nagykövete találkozott Ejal Araddal, az Arad Communications nevű izraeli kampányszervező cég vezetőjével. A diplomata az izraeli állam nevében felkérte az üzletembert, mondjon le a Tudorral tervezett együttműködési szerződésről. Ejal Arad cége vezetné ugyanis a szélsőséges román politikus választási kampányát.

Tudor pénteken nyílt levélben fordult Izrael romániai nagykövetéhez, reagálva Rabin gyermekeinek előző napon ismertté vált felháborodására. A PRM-vezér azt írta, hogy senkitől sem kér engedélyt a szobor felavatásához. Visszautasította, hogy őt és pártját antiszemitizmussal vádolják csak azért, mert pamfletjeiben "túlzásokra ragadtatta" magát "egyes zsidókkal szemben", amit egyébként elismer és őszintén sajnál. Tudor felkérte a nagykövetet: ne hagyja magát felhasználni "a belső politikai erők által", amelyek "mesterséges módon" táplálják antiszemita pártvezéri hírét.