Vegyi támadást hiúsítottak meg Franciaországban

Vágólapra másolva!
A francia terroristaelhátítás párizsi központjába szállították hétfőn a belbiztonsági szolgálat által múlt héten őrizetbe vett hat személyt, köztük egy radikális iszlamista imámot és családtagjait, akikről bebizonyosodott, hogy közvetlen kapcsolatban álltak a 2002 végén Párizs közelében elfogott "csecsen bűnszövetkezettel".
Vágólapra másolva!

A több mint egy éve leleplezett titkos csoport vegyi támadást készített elő Franciaország területén orosz érdekeltségek ellen. A Rhone megyei Vernissieux-ben és Auxerre-ben előállított, radikális iszlamista nézeteket hangoztató Chellali Benchellali imám, felesége és egyik fia, valamint három cinkosuk ellen várhatóan hivatalos bűnvádi eljárást kezdeményez terrorista célú szervezkedés alapos gyanújával Jean-Louis Bruguiere, a terrorizmusellenes küzdelemben illetékes vizsgálóbíró. Dominique Perben igazságügy-miniszter hétfőn a legnagyobb elismeréssel méltatta a belső elhárítás (DST) fegyvertényét.

Az algériai illetőségű imám elsőszülött fiát, Menadot 2002 novemberében fogták el Párizs egyik elővárosában. A lakásban, amelyet az illegális sejt többi tagjával együtt bérelt, számos, vegyi fegyver készítéséhez alkalmas alapanyagot és eszközt találtak. Minden jel szerint Menad volt a "csecsen bűnszövetkezet" vezéralakja, ő irányította az orosz intézmények ellen ricinből és más mérgező anyagok keverékéből "vegyi bomba" előállításán fáradozó kilencfős iszlamista csoportot. A fiatal férfi korábban Afganisztánban kapott terrorista kiképzést. Nem sokkal elfogása előtt tért vissza Grúziából, miután nem sikerült bejutnia Csecsenföldre. Öccsét, Muradot az amerikaiak Afganisztánban ejtették foglyul, jelenleg a guantanámói táborban őrzik.

A Lyon térségében múlt héten lezajlott belbiztonsági felgöngyölítő akció során előállították az imám harmadik fiát, Hafedet, valamint feleségét, Hafsát, sőt egyik lányát is kihallgatták, de őt időközben elengedték. Az előállítottak valomásaiból állt össze a kép. A Benchellali család széles ismeretségi köréből bekerült a válogatásba egy patikussegéd; úgy tűnik, ő szállította az alapanyagot és a szakismereteket a vegyi bombához.