Nem a halálra vágyott a német kannibál áldozata

A bíróság előtt álló német kannibál áldozata nem kívánta a halált, de olthatatlan vágyat érzett arra, hogy egy másik férfi leharapja a péniszét - állították a Kasselben folyó első németországi kannibalizmus-per legutóbbi, hétfői tárgyalási fordulóján meghallgatott tanúk.

A szinte vágóállatként, állítólag saját beleegyezésével feldarabolt 43 éves berlini számítógép-specialista egyik volt élettársa, egy 36 éves kubai fiatalember elmondta, hogy Bernd Jürgen Brandes élvezte, ha harapdálják, és arról ábrándozott, hogy egyszer leharaptatja valakivel a hímtagját. A tanú szerint ezt teljesen komolyan gondolta és még fel is ajánlott őneki 5000 márkát, ha megteszi ezt. Ők ketten apróhirdetés útján ismerkedtek meg, és éveken át rendszeresen találkoztak.

Egy másik tanú, a "levágott" és megevett informatikus utolsó élettársa, egy 27 éves fiatalember azt vallotta a bíróság előtt, hogy nem tapasztalt partnerénél semmiféle rendkívüli, szokatlan szexuális érdeklődést, nemi érintkezésüknek nem volt része a fájdalomokozás. A tanú szerint az áldozat nem táplált semmiféle halálvágyat, sőt röviddel eltűnése előtt még közös vakációt terveztek.

Az emberöléssel gyanúsított emberevő, Armin Meiwes azt állítja, hogy különös hajlamú áldozatát annak saját kívánságára késelte halálra, miután az egy üveg orvosság lehörpintésével elkábította magát. Annyi a videofelvétel tanúság szerint is bizonyos, hogy a hentes az áldozat beleegyezésével vágta le annak hímtagját, majd közösen sütötték és ették meg azt.

A megevett berlini mérnök egy volt barátnője azt mondta, hogy kiegyensúlyozott és házias emberként ismerte az áldozatot. Az őt megevő Armin Meiwesről is azt mondta volt iskolatársa, hogy "nyugodt, mindig segítő, sőt áldozatkész" embernek ismerte a "rothenburgi kannibálként" elhíresült vádlottat.