Bush kikapna demokrata riválisától

Vágólapra másolva!
A Demokrata Párt jelöltjeként John Kerry szenátor legyőzné George Busht, ha most tartanák az elnökválasztást az Egyesült Államokban - egy közvélemény-kutatás szerint.
Vágólapra másolva!

A Newsweek című hetilap felmérése szerint John Kerry massachusetts-i demokrata szenátor a szavazatok 49 százalékát szerezné meg, míg a jelenleg hivatalban lévő George Bushra a szavazatok 46 százalékát kapná, ha most lenne az elnökválasztás. A mostani közvélemény-kutatás az első, amely John Kerry lehetséges győzelmét mutatja. Kerry szenátor a Demokrata Párt jelöltségéért küzdő politikusok között is megerősítette vezető helyét.

A Newsweek felmérése szerint jövő kedden, a New Hampshire államban rendezett előválasztáson Kerry a szavazatok 30 százalékára számíthat, míg a közelmúltig nagy esélyesként emlegetett Howard Dean, Vermont állam volt kormányzója most is a harmadik helyre szorul 12 százalékkal, akárcsak az első, a hét elején Iowa államban tartott előválasztáson. A második helyre ismét John Edwards dél-karolinai szenátor várható a szavazatok 13 százalékával, Wesley Clark nyugalmazott tábornok pedig, aki csak most kapcsolódik be a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó megmérettetésbe, ugyanolyan eredményt érne el, mint Howard Dean.

Az Iowában aratott váratlan győzelmet követően John Kerry népszerűsége töretlenül ível a magasba, Howard Dean viszont komolyan visszaesett. Most a Demokrata Párt szavazóinak 48 százaléka tartja Kerry szenátort képesnek arra, hogy legyőzze a republikánus elnököt és csak 26 százalékuk véli ezt Howard Deanről. Két héttel ezelőtt még a megkérdezett demokratapártiak 38 százaléka vélte úgy, hogy George Bush megfelelő kihívója Howard Dean lehet.