Világméretű influenzajárvány fenyeget

Vágólapra másolva!
Szinte bizonyos, hogy előbb vagy utóbb világméretű influenzajárvány alakul ki a Dél-Ázsiát sújtó madárinfluenza-járványból - állítja az [origo] által megkérdezett virológus. Ehhez csak annyi kell, hogy a kórokozó képes legyen emberek között is tejedni, mert most még csak madarak között terjed, és csak elvétve fertőződnek meg emberek - madaraktól. A betegség egyre terjed, ezzel nő az esélye annak is, hogy egy emberre jóval veszélyesebb vírustörzs alakul ki. Ha létrejön az emberről emberre is terjedő újfajta influenzavírus, egy hónapon belül kialakul a világjárvány.
Vágólapra másolva!

Teljesen biztos, hogy előbb vagy utóbb világméretű influenzajárvány alakul ki az emberek között a Dél-Ázsiában dúló madárinfluenzából. Erről Dr. Berencsi György virológus, az Országos Epidemiológiai Központ munkatársa beszélt az [origo]-nak. Ázsiában már nyolc országban fertőződött meg a baromfiállomány a kórokozóval, amely egyelőre csak madárról madárra terjed, embereket csak elvétve fertőznek meg a beteg madarak. Legutóbb Pakisztánból jelentették a baromfiállomány megfertőződését, de Laoszban is a betegség gyanújával vizsgálják a szárnyasokat.

A szakember elmondta, az eddigi tapasztalatok szerint 10-40 évente új influenza-világjárvány alakul ki, és legutóbb 36 évvel ezelőtt, 1968-ban volt ilyen, amikor a hongkongi vírusként elhíresült kórokozó fertőzött meg milliókat világszerte. Akkor csak Magyarországon 5 millió ember betegedett meg, és 5 ezren vesztették életüket a betegség miatt - három év alatt. A kórokozó 1968-ban, a járvány kitörése után egy hónap alatt szinte a világ minden országába elért.

A delfinek tüdőgyulladást kapnak

Dr. Berencsi György szerint a jelenlegi, egyelőre csak szárnyasok között terjedő kórokozó azért különösen veszélyes, mert vannak olyan madarak, amelyek csak hordozzák, de nem betegednek meg tőle, és általuk könnyen terjed a kórokozó. Példaként említette a vadlibákat és sirályokat, melyek nagy távolságokat képesek berepülni viszonylag rövid idő alatt, és közben sokfelé elpotyogtatják a vírust, amely emlősöket - például a vízbe esve delfineket is megbetegíthet, akik jellemzően tüdőgyulladást kapnak. A virológus szerint előfordul az is, hogy a madarak között terjdő vírus úgymond "ráugrik az emberre", akiknél szintén tüdőgyulladás, esetleg agyvelőgyulladás alakulhat ki szövődményként.

Jelenleg azonban leginkább a szárnyasokra jelent veszélyt a kórokozó, ugyanis az emberek között még nem terjed, és csak elvétve fertőződnek meg azok, akik a fertőzött állatokkal kerülnek érintkezésbe. Az ilyen fertőzések száma a tapasztalatok szerint maximum 20-100 lehet. Ilyen megbetegedésekről érkeztek hírek egy hónapja Hollandiából, Hongkongból vagy az utóbbi hetekben Vietnamból és Thaiföldről is. A két délkelet-ázsiai országban már halálos áldozatai is vannak a kórokozónak, melyet fertőzött madaraktól kaptak meg. Hollandiában egy állatorvos vesztette életét ilyen állati eredetű kórokozótól.

Az igaz baj akkor keletkezik, ha a madárvírusból és az embereken élősködő kórokozóból egy új "öszvér" vírus alakul ki, amely már emberek között is fertőz. Ilyen esetben számítani lehet arra, hogy a lakosság legalább fele megfertőződik, mivel a vírus fehérjekódja általában eltér a korábban elterjedt vírusokétól, és az emberek immunrendszere nem ismeri az újfajta kórokozókat, így nem tudja hasznosítani a korábbi vírussal való találkozásokkor megszerzett védettségét - mondta el a virológus az [origo]-nak. Az Egészségügyi Világszervezet azonban egyelőre még nem talált arra bizonyítékot, hogy emberről emberre is terjedne a kór, jóllehet a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a megbetegedéseket.

A SARS-nál jóval fertőzőbb

A magas, negyven fokos lázzal kezdődő betegség szövődményei, egyebek mellett, agyvelőgyulladás, tüdőgyulladás, gyermekeknél középfülgyulladás lehetnek. Lappangási ideje rövid, a megfertőződés utáni napon már magas - akár 40 fokos - lázzal jelentkezik a betegség, és máris fertőz. Berencsi György szerint a betegség azért veszélyesebb, mint a SARS, mert jóval fertőzőbb. Míg az atípusos tüdőgyulladás esetében egy méterről kellett ráköhögnie valakire egy betegnek, hogy az megfertőződjön, az influenza esetében elég, ha például egy tornateremben egy fertőzött ember eltüsszenti magát, és másnapra az akkor ott tartózkodók fele megbetegszik.

Az Egészségügyi Világszervezet minden állam illetékes minisztériumával egy külön tervet készíttetett el egy ilyen világméretű járvány esetére. Ez a régi vírusok elleni védőoltások lecseréléséről, újak kifejlesztéséről és vírusgátló gyógyszerek gyártásáról rendelkezik, de olyan intézkedéseket is tartalmaz, mint a kórházakban bevezetendő látogatási tilalom vagy tömegrendezvények betiltása, a jelenlegi időszakban farsangi mulatságok eltörlése.