Két nap a világ Blairnek

Vágólapra másolva!
Véget érhet Tony Blair hét éve tartó miniszterelnöksége szerdán. Az általa vezetett kormány jelentős alsóházi többsége ugyan öt szavazattal elfogadta a tandíjreformról szóló törvénytervezetet, ám szerdán hozzák nyilvánosságra a Hutton-jelentést, amely a David Kelly tanácsadó halála ügyében folytatott vizsgálat megállapításait tartalmazza. Blair korábban tudatta, lemond, ha a jelentés megállapítja személyes felelősségét. A londoni fogadóirodákban azonban továbbra is azt tartják valószínűnek, hogy Blair miniszterelnök marad.
Vágólapra másolva!

Mindössze 5 fős többséggel nyerte meg a brit kormány a felsőoktatási tandíjreform tervezetéről tartott kedd esti alsóházi végszavazást, amelynek kimenetele egészen az eredmény kihirdetéséig bizonytalan volt. John Prescott miniszterelnök-helyettes kedd délelőtt a BBC rádiónak elismerte, hogy "a dolgok jelenlegi állása szerint" az 1997 óta hatalmon lévő munkáspárti kormány első parlamenti veresége elé néz.

A nagy londoni fogadóirodák továbbra is bíznak abban, hogy Tony Blair marad a brit miniszterelnök. William Hillnél 12 szeres pénz reményében lehet fogadni Blair bukására, annak ellenére, hogy brit politikai kommentátorok elismerték: a miniszterelnök hat és fél éve tartó országlásának legnehezebb helyzetébe kormányozta magát.

155 lázadó kormánypárti képviselő - fővezérük viszont "megtért"

A népszerűtlen tandíjreform-tervezet ellen a jelenlegi, véglegesnek tűnő adatok szerint 155 munkáspárti képviselő lázadt fel. Ez az alsóházi kormányoldal létszámának több mint egyharmada. Ennek ugyanakkor alig több mint a fele - 81 szavazat - is elég lenne a tervezet - és azzal együtt feltehetően Blair - megbuktatásához, ha az összes ellenzéki képviselő nemmel szavaz.

A tandíjreform-tervezet tanévenként 3 ezer fontig terjedő, diplomázás után, utólag behajtandó tandíj kirovását tenné lehetővé az állami egyetemeknek.

A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal hatalmas erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy belátásra bírja a lázadó kormánypárti képviselőket, ám nem hivatalos becslések szerint kedd délelőtt még mindig 20 szavazatnyira volt a biztos győzelemtől a kormány.

Reményre ad okot ugyanakkor az, hogy Nick Brownt, a lázadók egyik vezető személyiségét, az egész lázadás főszervezőjét sikerült a kormány mellé állítani. Brown kijelentette, a kormány elegendő engedményt tett az ügyben, ahhoz, hogy újra támogassa.

A tandíjreform-ellenes képviselőket azzal igyekeznek meggyőzni, hogy ne sorakozzanak fel olyan, a kormányból régebben kiesett, sértődött ex-miniszterek mögé, akiknek egyetlen céljuk kárt okozni egykori főnöküknek.

Végzetes lehet a Hutton-jelentés is

A tandíj ügyében közép-európai idő szerint este nyolckor tartanak szavazást a brit alsóházban. Blair azonban eddigre már ismerni fogja annak a jelentésnek a rá vonatkozó megállapításait, amelyet Lord Hutton felsőházi lordbíró készített David Kelly néhai védelmi minisztériumi fegyverzeti főtanácsadó tavaly júliusi öngyilkosságának körülményeiről - több havi vizsgálat után.

A miniszterelnök már korábban egyértelművé tette: ha a jelentés megállapítja személyes és közvetlen felelősségét a tragédiához vezető eseménysorozatban, lemond. A Hutton-jelentést szerda délután hozzák nyilvánosságra.