Békés tömegtüntetés Port-au-Prince-ben

Vágólapra másolva!
Mintegy 15 ezer ember vonult fel kedden Port-au-Prince utcáin, hogy Jean-Bertrand Aristide haiti elnök távozását követelje. A megmozdulás rendőrségi felügyelet alatt zajlott le, rendbontás nem történt.
Vágólapra másolva!

A tüntetést a karib-tengeri állam ellenzéki erőit, civil szervezeteit és a magánszektor elégedetlen képviselőit tömörítő Demokratikus Platform szervezte meg. Egyik vezetője azt nyilatkozta: a több ezer ember felvonulása üzenet volt a Karibi Közösség és Közös Piac (CARICOM) nevű szervezetnek, amely az Egyesült Államok támogatásával közvetítését kezdett a szigetország politikai erői között annak érdekében, hogy megakadályozzák a polgárháború kitörését Haitin. Aristide elfogadta a CARICOM ajánlásait, a Demokratikus Platform azonban továbbra is követeli az államfő és kormányának a lemondását.

A demonstrálók szerint Aristide nem váltotta be ígéreteit, hogy javít az életszínvonalon, sőt tavaly még a korábbinál is nagyobb volt a szegénység. Haitin az elmúlt négy hónapban negyvenkilencen vesztették életüket, és több mint százan sebesültek meg a gyakran erőszakba torkolló elégedetlenségi megmozdulásokban.