Dermesztő hideggel büntették az orosz katonákat

Vágólapra másolva!
Többtucatnyi orosz katonát szállítottak kórházba a nyugat-szibériai Novoszibirszkben, miután elöljárójuk büntető célzatú parancsára több órán át a dermesztő hidegben kellett vigyázzban állniuk.
Vágólapra másolva!

A novoszibirszki 85. gépesített lövészhadosztálynál történt esetről a Gazeta című orosz napilap számolt be szerdán. A katonáknak őrizet mellett egész nap a gyakorlótéren kellett állniuk a szibériai fagyban. Az eset után több tucat katonát tüdőgyulladással és hörghuruttal szállítottak kórházba.

Egyikük, Andrej Zsukov elmondta: tisztjeik azért akarták megleckéztetni őket, mert két társuk dezertált. "Felsorakoztattak minket, és álló nap vigyázzban kellett állni. Még az is tilos volt, hogy egyik lábról a másikra helyezzük a testsúlyunkat. Annyira hideg volt, hogy lábujjaim elgémberedtek, a hidegtől remegett az egész testem" - mondta.

A tisztek tagadták a történteket, de a katonai ügyészség vizsgálatot indított az ügyben - írta a lap.