Lavina sodort el lengyel barlangkutatókat

Vágólapra másolva!
Négy lengyel barlangkutató tűnt el a lengyel Tátrában. A hegyimentők csütörtökön két holttestet is megtaláltak. A hegyimentők szerint lavina sodorhatta el őket, de remélik, hogy a többiek menedéket találtak.
Vágólapra másolva!

A valószínűleg újszandeci (Nowy Sacz, kis-lengyelországi vajdaság) illetőségű barlangászok a Nyugati-Tátrához tartozó Czerwone Wierchy (Vörös-csúcsok) Jaskinia Mala (Kis Barlang) barlangrendszerébe akartak leereszkedni, és éppen a kutatóút előkészítésén fáradoztak. Szerda este kellett volna visszatérniük szálláshelyükre, de nem érkeztek meg, mobiltelefonjuk pedig hallgat azóta.

A tátrai hegyimentők csütörtök hajnal óta helikopterrel és kutyákkal is keresik őket. Egyikük holttestét és társai hátizsákjait már reggel megtalálták, délben pedig egy újabb holttestre bukkantak. Feltételezik, hogy mind a négyüket lavina sodorta el, de reménykednek abban, hogy a másik két barlangász talán egy üregben menedéket találhatott. A délben megtalált holttest a nagy zuhanástól annyira deformálódott, hogy sem a személyazonossága, sem a neme nem megállapítható elsőre.

Lengyelországban minden évben halálos áldozatokat szednek a lavinák. Éppen egy éve történt minden idők legnagyobb lavinaszerencsétlensége a lengyel Tátrában: akkor hét embert, többségében középiskolás fiatalokat ragadott el a hógörgeteg.