Elhunyt az átállt KGB irattáros

Vágólapra másolva!
Nyolcvanegy éves korában Nagy-Britanniában elhunyt Vaszilij Mitrohin, a szovjet KGB egykori irattárosa, aki külföldre távozásával a szovjet hírszerzés sokezer aktáját nyitotta meg a Nyugat előtt - közölte csütörtökön a brit kormány.
Vágólapra másolva!

A londoni külügyminisztérium bejelentése szerint Mitrohin január 23-án halt meg. Hamis néven és rendőri védelem alatt élt Nagy-Britanniában azóta, hogy 1992-ben elhagyta hazáját.

Az 1922-ben született Vaszilij Mitrohin 1948-ban lépett be a szovjet titkosszolgálathoz, de hamarosan kiábrándult a szovjetunióbeli életből. Három évtizeden át dolgozott a KGB irattárában, és hosszú éveken át csempészte haza a cipőjében akták ezreit, hogy otthon kézírással lemásolja azokat. 1992-ben Lettországban jelentkezett brit ügynököknél; a CIA állítólag elutasította felajánlkozását. 1999-ben jelentette meg

A Mitrohin-akták című könyvét, amelyet Christopher Andrew brit tudóssal együtt írt. A mű, amely először egy brit újságban jelent meg folytatásokban, nagy szenzációt keltett, mivel számos britet - köztük két volt törvényhozót, egy Scotland Yard-rendőrt és egy 87 éves dédnagymamát - nevezett meg szovjet kémekként. Az utóbbi, az idős hölgy elismerte, hogy évtizedeken át brit atomtitkokat juttatott el a KGB-hez.

A brit külügyminisztérium szóvivője szerint Mitrohin "végtelenül tisztességes ember volt, aki egész életét az igazság megőrzésének szentelte".