Befejezte a fogolycserét Izrael és a Hezbollah

Vágólapra másolva!
Véget ért a fogolycsere a zsidó állam és a Hezbollah között. Izrael több mint négyszáz, többségében palesztin szélsőségest engedett szabadon, a csere záróakkordjaként pedig ötvenkilenc Hezbollah harcos holttestét adta át a Libanonban működő szervezetnek. A harcosok Dél-Libanon izraeli megszállása idején estek el. Izrael a libanoni határnál adta át a koporsókat, amelyeket a Hezbollah ünnepélyes külsőségek között a fővárosba, Bejrútba szállított.
Vágólapra másolva!

Véget ért a fogolycsere Izrael és a Hezbollah között. A hároméves tárgyalásokat követő egyezmény értelmében Izrael több mint négyszáz szélsőségest engedett szabadon, többségük palesztin. A fogolycsere lezárásakor Izrael ötvenkilenc Hezbollah-harcos holttestét adta át a szervezetnek. A harcosok Dél-Libanon izraeli megszállása idején estek el, de izraeli területen lettek eltemetve.

Az ötvenkilenc koporsót szállító vöröskeresztes konvoj Nakránál lépe át az izraeli-libanoni határt. Az átvett koporsókat a Hezbollah aktivistái libanoni zászlókba burkolták, majd három, plexifalú kamionra téve indították őket útnak Bejrútba.

Az Al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint a konvoj útvonalán, az út szélén állva emberek ezrei várták a koporsókat szállító kamionokat. A fővárosban egy orvos szakértőkből álló csoport ellenőrzi a holttestek személyazonosságát, mielőtt átadják őket a családtagoknak.

A foglyok szabadon engedéséért és a holttestek visszaszolgáltatásáért cserébe a Hezbollah egy három éve elfogott izraeli üzletembert és három izraeli katona holttestét adta át Izraelnek. A zsidó állam ugyanakkor információt követel a Hezbollahtól Ron Arad nevű pilótájáról, akinek a gépét 1986-ban lőtték le Libanon fölött - írja a BBC News.

Németország tovább folytatja a közvetítést a két fél között, újabb fogolycsere reményében. Azonban aggodalomra adhat okot a Hezbollah azon kijelentése, miszerint a jövőben újabb emberrablásokat követnek majd el azért, hogy még több, izraeli fogságban lévő harcosukat szabadítsák ki.