Kezének elvesztése miatt perelte be Arafatot

Vágólapra másolva!
Húszmillió dolláros kártérítést követelve beperelte egy amerikai bíróság előtt Jasszer Arafat palesztin elnököt és öt palesztin csoportot egy amerikai állampolgár, aki egész életére kihatóan megsérült egy két évvel ezelőtti palesztin támadás következtében.
Vágólapra másolva!

Móse Saperstein, aki elveszítette egyik kezét a 2002. február 18-án történt támadásban, az ugyanezen incidensben megölt Ahuva Amergi izraeli ügyvéd hozzátartozóival közösen Jasszer Arafatot és a palesztin szervezeteket tette felelőssé a Jordán folyó nyugati partvidékén zsidó polgári személyek ellen elkövetett támadásokért.

A még csütörtökön Miamiban beterjesztett keresetben Saperstein és társai arra az amerikai törvényre hivatkoznak, amely szerint az amerikai szövetségi bíróságok illetékességgel bírnak a nemzetközi terrorizmus, valamint az Egyesült Államok által aláírt nemzetközi jogi szerződések megsértése esetén. Az amerikai-izraeli állampolgárságú Saperstein már elveszítette az egyik karját az 1973-as jóm-kippúri háborúban, két évvel ezelőtti sebesülését követően pedig a másik karján lévő kézfejét kellett amputálni.