Tömegesen mondanak le a képviselők Iránban

Vágólapra másolva!
Száznál is több reformpárti parlamenti képviselő nyújtotta be lemondását Iránban, ezzel tiltakozva az ellen, hogy egy konzervatív tanács reformpárti képviselőjelöltek százait törölte a februári választásokon indulni kívánók listájáról. A tömeges lemondás megbéníthatja a parlament munkáját, és megakadályozhatja egyebek között a jövő évi iráni költségvetés elfogadását.
Vágólapra másolva!

Reformpárti iráni parlamenti képviselők megkezdték vasárnap lemondásuk benyújtását, tiltakozásul az ellen, hogy az Őrök Tanácsa nevű, nem választott konzervatív testület reformpárti politikusok százait törölte a február 20-ára tervezett parlamenti választásokon indulni kívánó jelöltek listájáról. A konzervatív papokból és muzulmán jogtudósokból álló, 12 tagú testület arra hivatkozva hozta meg döntését januárban, hogy a kizárt személyek nem lojálisak az Iráni Iszlám Köztársaság alkotmányához.

Mohsen Mirdamadi tekintélyes reformista képviselő olvasta fel vasárnap az iráni rádió által élőben közvetített parlamenti ülésen a lemondó nyilatkozatot a maga és - mint mondta - számos képviselőtársa nevében. Mehdi Karubi, a reformista többségű parlament elnöke szerint összesen 109 parlamenti képviselő írta alá a lemondásról szóló dokumentumot. A képviselők tömeges lemondása megbéníthatja a parlament munkáját, és megakadályozhatja egyebek között a jövő évi iráni költségvetés elfogadását.

Bár az Őrök Tanácsa a tiltakozások hatására visszavonta a tiltást a választásokon való indulástól eltiltott 3600 politikus mintegy harmada esetében, a részleges módosítás láthatólag nem csitította le a testület döntése által előidézett felháborodást. A tanács január elején tiltott el 3600 főt - többségükben reformpártiakat - a február 20-i választásokon indulni szándékozó 8200 személy közül. A jelölésből kizártak közül nyolcvanan jelenleg is tagjai az iráni törvényhozásnak. Az eltiltottak többsége felemelte szavát a testület döntése ellen, sőt egy csoportja ülősztrájkot is kezdett a teheráni parlamentben. A tartományi kormányzók szerdán azzal fenyegetőztek, hogy a tiltó határozat fenntartása esetén nem engedik meg régióikban a februári választások lebonyolítását.

Ennek hatására Abdulhavid Muszavi-Lari iráni belügyminiszter azzal a javaslattal állt elő a héten, hogy halasszák el a parlamenti választásokat, de az Őrök Tanácsa visszautasította kezdeményezését.