Újra Irakba látogatott Wolfowitz

Vágólapra másolva!
A legnagyobb titokban szervezték meg Paul Wolfowitz amerikai védelmiminiszter-helyettes iraki látogatását, melyre vasárnap került sor. A politikus Irak biztonsági helyzetét kívánja felmérni, mert az amerikai vezetés fél éven belül át kívánja adni a hatalmat az araboknak.
Vágólapra másolva!

Az iraki biztonsági helyzet felmérése végett Bagdadba érkezett vasárnap Paul Wolfowitz, az amerikai védelmi miniszter helyettese. Utazását nem jelentették be előre, és szigorú óvintézkedésekkel készítették elő, részben azért, mert legutóbbi, októberi látogatásán rakétatalálat érte azt a hotelt, amelyben megszállt, részben pedig azért, mert az utóbbi napokban is számos támadás érte az Irakban állomásozó amerikai erőket és a velük együttműködő irakiakat. A biztonsági helyzet értékelésének különös időszerűséget ad, hogy Washington a tervek szerint öt hónap múlva át akarja adni a hatalmat az arab országban az irakiaknak.

Wolfowitz volt az Irak elleni háború egyik fő szorgalmazója, ő sürgette leginkább Washingtonban Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének megdöntését. Egy szombati nyilatkozatában visszautasított minden bírálatot, amely amiatt érte Washingtont, hogy olyan hírszerzési értesülések alapján indított háborút Irak ellen, amelyek egyre kevésbé tűnnek hiteleseknek. "Csak olyan információk alapján lehet döntéseket hozni, amelyek már megvannak, s nem lehet olyanok alapján, amelyeket csak később szerzünk meg" - mondta.

Az Irak ellen viselt, amerikaiak vezette háborút főként azzal az érvvel támasztották alá, hogy Szaddám Huszein iraki diktátornak tömegpusztító fegyverei vannak. A háború befejezése (2003 áprilisa) óta eltelt hónapokban azonban nem találtak ilyeneket Irakban sem az amerikai, sem a brit fegyverzetszakértők.