Újabb madárinfluenza-gyanús esetek Kínában

Vágólapra másolva!
Újabb öt madárinfluenza-gyanús esetet regisztráltak Kínában. Az ázsiai országban hatalmas területekre terjedhetett ki a betegség, mivel a gyanús eseteket az ország egymástól távol eső részeiben észlelték, északnyugattól, délkeletig.
Vágólapra másolva!

Újabb öt madárinfluenza-gyanús esetet észleltek Kínában, közülük egyet a távol eső észak-nyugati országrészben, ami azt bizonyítja, hogy milyen nagy területre terjedhet ki a fertőzés a hatalmas ázsiai országban.

A kínai kormány által vasárnap este ismertetett öt gyanús eset egyikét az észak-nyugati ország országrészben fekvő Hszincsiang-Ujgur autonóm területen (Xinjiang Uygur Zichiqu) észlelték. A másik négyet pedig a tőle távol fekvő keleti Csöcsiang (Zhejiang), a délkeleti Jünnan (Yunnan), a közép-kínai Honan (Henan), valamint Hupej (Hubei) tartományban regisztrálták.

Kínában eddig három esetben erősítették meg a hatóságok a madárinfluenza jelenlétét. Tíz esetben - a mostani ötöt is beleértve - pedig erre a fertőzésre gyanakodnak.

Az Új Kína hírügynökség szerint az ázsiai országban emberre még nem terjedt át a kór.