Kerry elhúzhat az amerikai elnökjelöltségért folytatott versenyben

Vágólapra másolva!
Jó eséllyel már most eldőlhet, hogy ki lesz a demokraták jelöltje az egyesült államokbeli elnökválasztásokon. Kedden ugyanis hét tagállamban tartanak előválasztásokat, és mind a hétben jó eséllyel pályázik az eddigi két szavazást is megnyerő John Kerry. Ellenfelei ugyanakkor még reménykednek abban, hogy a márciusi szuperkeddig nem húz el túl messzire a vietnami veterán, akit most két államban még könnyen legyőzhetnek. A keddi szavazásokon sok múlik: aki itt győz az államok többségében, szinte biztos befutónak tekintheti magát az elnökjelöltségre.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok hét államában folynak előválasztások kedden, amelyeken arról döntenek a demokrata párti szavazók, hogy melyik pályázót szeretnék pártjuk elnökjelöltjének.

Az eddig két államban is győzedelmeskedő John Kerry a közvélemény-kutatások szerint öt államban legalább 12 százalékos előnyt tudhat magáénak, míg két államban szorosabb küzdelemre számíthat. Megfigyelők szerint a választások kimenetele behozhatatlan előnyt hozhat neki, jóllehet a többi pályázó is igyekszik, hogy legalább a "szuperkeddig" (amikor tíz államban tartanak egyszerre előválasztást márciusban) ne szerezzen túl nagy előnyt a volt vietnami veterán.

Erre van némi esély, mivel Kerrynek Oklahomában csupán két százalékos előnye van Wesley Clark nyugalmazott tábornokkal, az 1999-es, Jugoszlávia elleni NATO-légi hadjárat vezetőjével szemben. Dél-Karolinában pedig, ha egy százalékkal is, de egy harmadik pályázó, a helyi születésű, jelenleg észak-karolinai kormányzó, John Edwards vezet a felmérések szerint. Edwards ugyanakkor közölte, ha itt nem nyer, kiszáll a versenyből.

A mostani szavazások - noha az ezekből az államokból a nagy jelöltállító gyűlésre kerülő delegáltak csupán az összes 12 százalékát teszik ki - sorsfordítóak lehetnek a pályázók számára. A jó eredményt elérők ugyanis lendületet kaphatnak a további előválasztásokra, és nem utolsósorban ettől függ az is, hogy a továbbiakban mennyi pénzt fordíthatnak kampányra.

A most előválasztásokat tartó államok közül Missouri érdekes még, mivel a tudósítók szerint ennek az államnak az etnikai összetétele hasonlít leginkább az Egyesült Államokéhoz. Az összes XX. századi elnökválasztáson - 1956 kivételével - az a jelölt, aki itt győzött, később elnök is lett - írja a BBC News Olnine.