Pokolgép robbant egy orosz város piacterénél

Pokolgép robbant kedd este a Csecsenföldtől néhány kilométerre nyugatra fekvő Vlagyikavkaz piacteréhez közel. Egy ember meghalt, többen megsebesültek. Egyelőre nem tudják, hogy ki áll a merénylet mögött, de csecsen terrorakcióra utal, hogy épp egy elhaladó katonai jármű mellett történt a robbanás.

Helyi idő szerint kedd este popkolgép robbant Vlagyikavkaz piactere közelében, egy parkolóban. Az Oroszországhoz tartozó oszét város Csecsenföld közelében fekszik. Egy autó robbant fel, bár szemtanúk korábban három lángoló gépkocsiról számoltak be. Az Itar-Tasz orosz hírügynökség viszont tudja, hogy egy járókelő nő halt meg, és két civil illetve több katona megsebesültek. A robbanás pillanatában ugyanis épp egy katonai jármű haladt el az úton, és a merényletet vélhetően az orosz katonák ellen követték el.

Hivatalosan nem erősítették még meg, hogy valóban vannak halálos áldozatai a robbanásnak. A környéken hatalmas füst gomolyog, a házak ablakai betörtek, de a tűzoltók már megfékezték a lángokat.

Ugyanezen a piacon 1999-ben már elkövettek egy merényletet. Akkor 55 ember meghalt és 168 megsebesült. Akkor több embert is letartóztattak, de a nyomozók szerint Csecsenföldre vezető szálakat nem tudták felgöngyölíteni.Vlagyikavkaz az orosz katonai utánpótlás egyik legfontosabb bázisa a csecsenek elleni harcban.

Hivatalosan még azt sem mondták ki a hatóságok, hogy merénylet történt, de az egy időben felrobbantott autók erre engednek következtetni. Oroszországban - Csecsenföldön kívül - tavaly számos robbantásos merényletet követtek, a hatóságok szerint csecsenföldi terroristák. Tavaly összesen 200 ember halt meg a merényletekben, utoljára a Vörös tér közelében robbantottak fel egy autót ismeretlen tettesek. Oroszország 1994 óta két háborút vívott Csecsenföldön, a függetlenségre törekvő erők csapatai ellen. Az orosz hadsereg ugyan elfoglalta az ország nagy részét, de a déli területek továbbra is a szakadárok kezén vannak, és a csecsen ellenállás évek óta követ el terrorista akciókat szerte Oroszországban. A legtöbb támadást a fővárosnak és a Csecsenföld környéki városoknak kellett elszenvedniük, így Vlagyikavkaz közelsége miatt tipikus célpontnak számított. 

Egy a robbanás napján közzétett közvélemény-kutatás szerint az oroszok nem bíznak a csecsen válság megoldásában. 53 százalék szerint belátható időn belül, vagyis a következő évtizedben nem fog konszolidálódni a helyzet.