Lemondott Schröder a pártelnökségről

A 64 éves utódjelölt a szociáldemokraták egyik legtapasztaltabb politikusának számít. A munkáscsaládba született Müntefering politikai pályafutását szűkebb pátriájában, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban kezdte. Az ottani SPD-szervezetben betöltött párttisztségek után 1992-ben tagja lett a düsseldorfi tartományi kormánynak: három éven át a munka-, szociális- és egészségügyi tárcát irányította.

 

Országos szinten is "régi motorosnak" számít a politikában: már 36 évesen tagja lett a szövetségi parlament alsóházának (Bundestag), amelytől csak düsseldorfi minisztersége kezdetén vált meg. 1998 óta ismét képviselői mandátummal bír az alsóházban, 2002 ősze óta ő áll a Bundestag szociáldemokrata frakciójának az élén.

 

Ezt megelőzően volt már az SPD országos ügyvezetője (1995-99), majd főtitkára (1999-2002 október). Az 1998 októberében megalakult első Schröder-kormányban közlekedési és építésügyi miniszter volt. Erről a posztjáról 1999 októberében mondott le, amidőn egyértelművé vált, hogy ügyvezetőből szélesebb hatáskörű és nagyobb felelősségű főtitkárrá "léptetik elő" az SPD élén.

 

A Gerhard Schröder iránt feltétlen lojalitást tanúsító Müntefering nagy munkabírású politikusnak és csípős nyelvű vitapartnernek számít. Vesszőparipája a fegyelem és az összetartás. Eme erények sulykolására nagy szüksége is lesz. Az utóbbi hónapokban ugyanis nem csak az SPD vonzereje és népszerűsége mutat zuhanórepülést, de a párton belül is egyre több városi és járási alapszervezet mutatja ki nyíltan elégedetlenségét a "pártközpont" irányvonalával, a baloldali értékek rovására menő gazdasági reformokkal.