Kis terrorcsoportok veszik át az Al-Kaida helyét

Vágólapra másolva!
Eddig ismeretlen terrorszervezetek veszik át az al-Kaida helyét - állapították meg nemzetközi terrorszakértők. Az utóbbi hónapok eseményeiből arra lehet következtetni, hogy a kisebb, helyi csoportok egyre távolabb tevékenykednek bázisterületeiktől. A csoportok egy része korábban kapcsolatot tartott Oszama bin-Laden szervezetével, azonban mindeddig teljesen ismeretlen terrorszervezetek is egyre aktívabbak.
Vágólapra másolva!

Kis terrorcsoportok kezdik átvenni az al-Kaida helyét - írja cikkében a New York Times. Oszama bin Laden szervezete az afganisztáni háború óta már nem rendelkezik olyan infrastruktúrával, amely képessé tenné arra, hogy összefogja és koordinálja az Egyesült Államok elleni támadásokat, azonban a szervezet jelentősen átalakította tevékenységét és mostanra a kis, helyi csoportok egyfajta "példaképévé" vált.

A jelenleg erősödő helyi terrorcsoportok többsége jóval a World Trade Center elleni támadás előtt alakult, azonban mindezidáig azon a területen tevékenykedtek, ahol létrejöttek, ezért nem vonták magukra az USA terrorelhárítóinak figyelmét.

A délkelet-, dél- és közép-ázsiai, valamint észak-afrikai és európai csoportok azonban egyre távolabb tevékenykednek azoktól a helyi konfliktusoktól, amelyek életre hívták őket. Jó példa erre, hogy a Pakisztánban tevékenykedő Laskar-e-Taiba nevű csoport, amely a kasmíri muszlim szeparatistákat támogatja, egyik tagját Ausztráliában fogták el, ahol lehetséges célpontok után kutatott.

A sok kicsi, egymáshoz lazán kötődő csoport tevékenységét jóval nehezebb szemmel tartani, mint korábban Oszama bin Laden viszonylag egységes szervezetét. A terrorelhárító ügynökök jóval nehezebben tudják követni a csoportok kommunikációját, és anyagi forrásaik útját.

Bin Laden - útmutatás a merényletekhez

A kisebb egymástól független szervezetek egy része valamelyest kötődik ugyan az Al-Kaidához, és kapcsolatot tart fenn egymással. Vannak olyan szervezetek, amelyek csak az időnként az arab hírtelevíziók által sugárzott Oszama bin Laden hangfelvételeket és videókat tekintik egyfajta útmutatásnak merényleteikhez.

"Az Al-Kaida legnagyobb fenyegetése az, hogy képes rávenni más terrorcsoportokat arra, hogy támadást indítsanak. Leginkább azoktól a csoportoktól tartok amelyekről még semmit sem tudunk" - jelentette ki egy vezető európai hírszerző.

A kis csoportok ugyanakkor elkezdték kiépíteni a hatékonyabb működéshez szükséges infrastruktúrát. Az afganisztáni háborúban megsemmisített Al-Kaida kiképzőtáborok helyett Kasmírban, a Fülöp-szigeteken és Nyugat-Afrikában hoztak létre új kiképzőtáborokat, ahol felkészíthetik harcosaikat a merényletekre.

A marokkói szaúd-arábiai és a legutóbbi novemberi törökországi robbantások után világossá vált, hogy az USA azon állítása, hogy legyőzte az Al-Kaidát csak Afganisztán bizonyos területeire értendő. Az iszlám szélsőséges terroristák továbbra is elegendő fegyverrel és pénzzel rendelkeznek tevékenységük folytatásához.

Ugyanakkor az utóbbi merényletek során új tendencia érvényesült: az iszlám terroristák mostanra az USA-val és a Nyugattal együttműködő muszlim kormányokat is célpontnak tekintik.