Hó lepte be az Akropoliszt

Vágólapra másolva!
Két centiméteres hó borította be az Athéni Akropoliszt. A havazás komoly gondokat okozott Görögország középső részén, az autósok órákig vesztegeltek a torlódásokban. Eközben Törökország is a havas-viharos időjárásra készül, az iskolákban kétnapos szünetet rendeltek el, az állami alkalmazottakat korábban hazaengedték.
Vágólapra másolva!

Erős havazások okoztak súlyos közlekedési nehézségeket Törökország és Görögország egyes részein. Csütörtök este több mint négy év óta először havazott a görög főváros, Athén központjában. Az Akropoliszt a görög állami rádió beszámolója szerint két centiméteres hótakaró borította.

Az erős havazás Görögország középső részének legtöbb térségében megbénította a forgalmat. Az utakon a gépkocsik csak hólánccal tudtak közlekedni. Autósok százai órákon át voltak kénytelenek kitartani a feltorlódott kocsisorokban. A viharos szelek miatt leállítottak minden közlekedési összeköttetést a Pireuszi kikötő és az égei-tengeri szigetek között.

A Dardanellák közelében összeütközött két teherszállító hajó csütörtökön, még mielőtt a heves hóvihar miatt a török hatóságok a Boszporusszal együtt lezárták a szorost a hajóforgalom előtt. A parti őrség illetékes szerint a baleset a rossz látási viszonyok miatt következett be. Az egyik teherhajó az ütközés következtében süllyedni kezdett.

Isztambul, a Boszporusz-parti nagyváros eddig egyedülálló elővigyázatossági intézkedésekkel készült fel a várható havazásra és viharokra. Az autóvezetőknek szigorúan megtiltották, hogy olyan téli felszerelések nélkül induljanak útnak, mint a hólánc, vagy a csomagtartóban elhelyezett vontatókötél. Az isztambuli iskolák kétmillió diákja - elővigyázatosságból - két nap szünetet kapott, miután az időjárás-előrejelző szolgálat a hét elején hóriadót hirdetett. Az állami szolgálatban lévők már délután hazamehettek munkahelyükről. Az előrejelzések szerint a havazás egészen a hét végéig folytatódik a térségben.