Kőomlás történt a Siratófalnál

Vágólapra másolva!
Összeomlott egy falrészlet a jeruzsálemi siratófalnál. A zsidó vallás szent helyének tekintett falnál egy nyolcszáz éves betoldás omlott le, közel ahhoz a helyhez, ahol a nők szoktak imádkozni. A rabbik szerint "csoda" hogy a kőomlás senkit nem temetett maga alá. Az izraeli és a palesztin vallási és régészeti hatóságok egymást hibáztatják a fal rossz állapota miatt.
Vágólapra másolva!
Izraeli katonák palesztin gyermeket lőttek le/nagyvilag/20040212izraeli.html

Hóvihar miatt leomlott egy nyolcszáz éves faldarab a jeruzsálemi siratófal közelében. A zsidó vallás szent helyként tiszteli a siratófalat, ahová a zsidók imádkozni járnak. A kőomlás a fal előtti tér azon területét érte, ahol a nők szoktak imádkozni.

"Kész csoda, hogy senki sem sérült meg" - jelentette ki Smuel Rabinovics, a Siratófal főrabbija. A rabbi szerint az időjárás és a fal kora vezetett a kőomláshoz. Mérnökök szerint a múlt heti enyhe földrengés jelentősen meggyengíthette a falat, ezért történt omlás a hóviharban - tudósít a Reuters hírügynökség.

A falomlás ismét felszította a Siratófal, és a templomhegy helyreállításával kapcsolatos zsidó-mozlim vitákat. A siratófal fölött található Sziklamecset ugyanis az iszlám harmadik legszentebb helye. A mecsetet fenntartó mozlim alapítvány, a Vakuf évek óta panaszkodik a Siratófal körüli izraeli régészeti munkálatok miatt.

Az izraeli régészek ugyanakkor a Vakufot vádolják azzal, hogy szakértelem nélkül végez helyreállítási munkálatokat a mecset környékén, és ezzel folyamatos kőomlásokat idéz elő a Templom-hegyen, amelynek nyugati oldala a Siratófal.