Megkezdődtek a pakisztáni-indiai béketárgyalások

Csak kevés előrelépésre lehet számítani, de legalább tárgyalóasztalhoz ült a két ázsiai atomhatalom. A hétfői alacsonyabb szintű találkozón a szerdai külügyminiszteri tárgyalásokat készítik elő. A témák között fő helyen a vitatott hovatartozású Kasmír kérdése és a nukleáris fegyverek lesznek.

Közel három év szünet után hétfőn hivatalosan is újraindultak a béketárgyalások India és Pakisztán között, melyeknek a két ország közötti vitás kérdések lesznek a fő tárgyai, közöttük is hangsúlyosan Kasmír ügye. A két állam 1947-es függetlenedése óta két háborút is vívott a tartományért, jelenleg tűzszünet van érvényben. A tárgyalások újrakezdéséről a múlt hónapban állapodott meg Atal Behari Vadzspají indiai kormányfő és a Pervez Musarraf pakisztáni elnök egy iszlámábádi regionális csúcstalálkozó alatt.

A tárgyalások mostani, első fordulójában Arun Kumar Singh, az indiai külügyminisztérium államtitkára és pakisztáni kollégája, Dzsalel Abbasz Dzsiláni folytat megbeszéléseket, hogy előkészítsenek egy magasabb szintű találkozót, melyre szerdán kerül sor. Akkor a két állam külügyminiszterei ülnek tárgyalóasztalhoz.

Gyakorlatilag hét évvel ezelőtti tárgyalásokat folytatnak

A két államtitkár a legutóbbi, közel hét évvel ezelőtti külügyminiszteri találkozó alapján tárgyal egymással. A témák között Kasmír ügye mellett igyekeznek bizalomerősítő intézkedéseket is kidolgozni a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban.

Megfigyelők szerint Kasmír kérdésében nem lehet gyors áttörésre számítani. Egyelőre csak a módszerekről tárgyalnak, nem pedig a lényegről - idézte a BBC C. Radzsamohan professzort, a Delhiben található Nehru Egyetem délázsiai tanszékéről. Ugyanakkor többek bizakodók, mivel mindkét állam gondolkodásmódjában változás állt be a legutóbbi közel három évvel ezelőtti tárgyalásokhoz képest. Akkor egy, az indiai parlament elleni iszlám szélsőségesek által elkövetett terrortámadás vetett véget a megbeszéléseknek. A mostani tárgyalások sokkal módszeresebbek, és nem terhelik fokozott elvárások sem - írja a BBC.

Krikettdiplomácia

Az elmúlt hónapok során több bizalomerősítő intézkedést is bevezetett a két állam, így helyreállították a légi, a vasúti és a buszközlekedést, és megerősítették a diplomáciai kapcsolatokat. Legújabban pedig arról született döntés, hogy az indiai krikettválogatott márciusban pakisztáni turnéra megy.

Jóllehet csak csekély előrelépésre lehet számítani az első tárgyalásokon, a diplomaták szerint az már most kiderül, a két állam képviselői mennyire nyitottan állnak hozzá a hosszú ideje vitás kérdésekhez - írja a BBC News Online.

Vitás kérdések

A fegyveres konfliktusokat is kiváltó Kasmír hovatartozásán kívül nincs egyetértés az Indus folyó vízmegosztásával kapcsolatban, és vitatott a két ország közötti tengeri határvonal is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK