Nyilvános helyeken is tiltják a dohányzást Írországban

Vágólapra másolva!
Tilos lesz a dohányzás minden nyilvános zárt helyen március 29-étől Írországban. "A zöld sziget" az Európai Unió első tagállama, amelyben ilyen szigorú dohányzásellenes rendeletet vezetnek be. A vendéglátóhely-tulajdonosok szövetsége bíróságon támadja meg a rendeletet.
Vágólapra másolva!

A tiltás bevezetését Michael Martin egészségügyi miniszter jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján. A sörözőtulajdonosok korábban kérték a minisztériumot, hogy a rendelet engedje meg dohányzóhelyek kialakítását a pubokban, de a minisztérium elutasította ezt. A szabálysértők akár 3000 euró pénzbüntetéssel is sújthatók.

A miniszter már január 1-jétől be akarta vezetni a tiltást, de annak kezdőnapját többször is elhalasztották, hogy megalkotásában figyelembe tudják venni az Európai Bizottság vagy bármely tagország esetleges észrevételeit. A tagországok keddig tiltakozhattak a rendelet vagy részletei ellen. Az észrevételek hatására a rendelet nem lesz érvényes a szálláshelyek kiadó szobáiban, a börtönökben és az elmegyógyintézetben.

A vendéglátóhely-tulajdonosok szövetsége közölte, hogy bíróságon megtámadja a rendeletet, ami máris kérdésessé tette a március 29-i bevezetést. A vendéglátósok azt mondják, a tiltás nagy kárt fog okozni mind nekik, mind a világhírű ír kocsmakultúrának, ráadásul lehetetlen lesz betartatni. Természetesen tiltakoznak a dohánygyárak is. Számos szervezet - köztük a rákellenes liga - azonban üdvözölte és történelmi jelentőségűnek tartja a bevezetést.

A helyeslők azt állítják, hogy Írország olyan példát állított a többi EU-tagország elé, amelyet követni fognak. Görögországban - ahol a legnagyobb a dohányfogyasztás az EU-ban - szintén bevezették már a dohányzást nyilvános helyen tiltó rendeletet, de ez nem terjed ki a vendéglátóhelyekre. A nem EU-tag Norvégia június 1-jén vezet be az írhez hasonlóan szigorú rendeletet.