Nyilvánosan tagadta a holokausztot Mel Gibson édesapja

Vágólapra másolva!
A holokausztot tagadó kijelentéseket tett egy rádióinterjúban Mel Gibson édesapja. Hutton Gibson az interjúban azt mondta: "a holokauszt jelentős részét kitalálták".
Vágólapra másolva!

A 85 éves Hutton Gibsonnal készült interjú hétfőn lesz majd hallható egy New York-i rádióadó műsorában, néhány nappal azt megelőzően, hogy az Egyesült Államokban bemutatják azt a filmet, amelyet Passió címmel készített fia Jézus Krisztus életének utolsó óráiról. A filmet már megjelenése előtt sokan támadják, mondván, az antiszemita érzelmeket támaszt majd.

Az idősebb Gibson, aki a zsidók és a szabadkőművesek világméretű összeesküvésének tudja be, hogy a II. vatikáni zsinat hivatalosan leszámolt azzal a nézettel, miszerint a zsidó népet az istengyilkosság vádja terhelné, a hétfőn adásba kerülő interjúban határozottan kijelentette: "a holokauszt jelentős részét kitalálták".

Hutton Gibson már korábban is vihart kavart a holokausztról és a zsidóságról tett kijelentéseivel, de az elmúlt hónapokban szokatlan módon csendben maradt. Mel Gibson korábban arra az újságírói kérdésre, hogy osztja-e az apja nézeteit, úgy válaszolt: szereti az édesapját és nem hajlandó rosszat mondani róla.