Élőben akarják nézni az amerikaiak bin Laden kivégzését

Vágólapra másolva!
Minden harmadik amerikai megnézné a tévében Oszama bin Laden esetleges kivégzését, ha erre lehetősége lenne, a megkérdezettek kétharmada pedig helyesnek tartaná, ha a csatornák rendszeresen mutatnák a halálos ítéletek végrehajtását. Ennél kevesebben, a nyilatkozó személyek tizennyolc százaléka akarja, hogy Szaddám Huszein általuk remélt kivégzését leadja a televízió, és minden tizedik ember áldozna pénzt az iraki diktátor utolsó perceit bemutató képekért.
Vágólapra másolva!

Élő tévéközvetítésben akarja látni tíz megkérdezett amerikai közül három az al-Kaida-vezér, Oszama bin Laden számára esetleg kiszabott halálos ítélet végrehajtását. A felmérésbe bevont emberek több mint húsz százaléka pedig azt mondta, akár fizetni is hajlandó lenne az esemény megtekintéséért. A többség, a válaszolók kétharmada Oszma bin Ladentől függetlenül bevezetné a halálos ítéletek végrehajtásának tévés közvetítését.

Ennél kevesebben, a nyilatkozó személyek tizennyolc százaléka akarja, hogy Szaddám Huszein esetleges kivégzését leadja a televízió, és minden tizedik ember áldozna pénzt az iraki diktátor utolsó perceit bemutató képekért.

A nyilvános, televízión is követhető kivégzések ötletének ellenzői kisebbségben maradtak, a nyilatkozók egyharmada tartotta helytelennek a felvetést.

A vizsgálatot a Harris Interactive közvélemény-kutató cég végezte a TRIO kábelcsatorna számára. A felmérésben 1017 véletlenül kiválasztott, tizennyolc év fölötti amerikait kérdeztek meg január 24-26. között. A Harris Interactive szerint a hibahatár plusz-mínusz három százalékpont - írta a Yahoo.