Tripoli elismeri felelősségét a Lockerbie-ügyben

Vágólapra másolva!
Líbia szerdán visszavonta miniszterelnökének előző napi nyilatkozatát és megerősítette Tripoli felelősségét az 1988-as Lockerbie-ügyben. Sukri Ganem előző nap azt nyilatkozta, hogy csak azért egyezett bele a kártérítés kifizetésébe az áldozatok hozzátartozóinak, hogy "végre békén hagyják".
Vágólapra másolva!

A helyesbítés, amelyet a Jamahiriya líbiai hírügynökség tett közzé honlapján, zöld jelzést adhat a Bush-kormányzatnak az amerikai állampolgárok líbiai utazásának engedélyezéséhez. Sukri Ganem líbiai kormányfő kedden úgy nyilatkozott, hogy Líbia csupán azért ismerte el felelősségét és vállalta az áldozatok hozzátartozóinak 2, 7 milliárd dolláros anyagi kárpótlását a 270 halottal járó merényletben, hogy ezzel "megvásárolja nyugalmát" és feloldják a Líbia elleni nemzetközi szankciókat. Ezt követően az ellenzékben lévő brit konzervatív párt követelte, hogy Tony Blair kormányfő mondja le tervezett tripoli találkozóját Moammer el-Kadhafi líbiai vezetővel.

A londoni kabinet közben szintén megerősítette, hogy Líbia nem változtatta meg álláspontját a Lockerbie-ügyben. Az Egyesült Államok azonban, mint azt Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője megerősítette, több nyilvános biztosítékot vár arra, hogy Tripoli álláspontja nem változott a tavaly augusztusban az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldött levélhez képest.