Elavult és ósdi volt a macedón elnök gépe

Vágólapra másolva!
Életét vesztette Borisz Trajkovszki macedón államfő, miután lezuhant az őt szállító repülőgép csütörtökön Bosznia fölött. Az elnök néhány munkatársával Mostarba tartott egy konferenciára. Az SRNA bosznia-hercegovinai hírügynökség jelentése szerint a gépen utazók közül senki sem élte túl a szerencsétlenséget. A volt macedón külügyminiszter, Kole Casule a Kanal 77 rádiónak azt nyilatkozta: a macedón elnök gépe rossz állapotban volt, és már régóta kértek pénzt egy új repülőre, hiába.
Vágólapra másolva!

Repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett Borisz Trajkovszki macedón elnök. A 47 éves államfő gépe a boszniai Mostar felé tartott egy konferenciára. Macedón kormányforrásból származó értesülés szerint a gép fedélzetén összesen 9 ember tartózkodott, és senki sem élte túl a szerencsétlenséget. Egyelőre nem tudni, hogy a balesetet mi okozta, feltehetőleg a ködös, esős idő miatt következett be a tragédia.
Az elnök gépe a horvátországi Dubrovniktól keletre, a hegyekben található Stolac közelében zuhant le. A légiforgalmi irányítók a bosnyák határ közelében veszítették el a kapcsolatot az elnököt és kíséretét szállító kormánygéppel. A boszniai rendőrség Mostartól 50 kilométernyire délre találta meg a repülőgép roncsait.

"Reggel 9 óra körül tűnt el a radarról az elnök gépe" - mondta a bosznia-hercegovinai belügyminiszter szóvivője. Az időjárási körülmények nagyon rosszak voltak, esett az eső, és erős köd volt - tette hozzá. A rossz idő miatt mondta le útját Albánia miniszterelnöke, aki szintén hivatalos lett volna a konferenciára.

Kole Casule (VMRO-DPMNE) volt macedón külügyminiszter a Kanal 77 rádiónak azt nyilatkozta: a macedón elnök gépe nagy rossz állapotban volt, és már régóta kértek pénzt új gépre, hiába. Casule szerint 1970-ben gyártották a gépet, amelyet használtan vásároltak meg a kormány számára.

Vizsgálóbizottságot hozott létre a boszniai polgári légi irányítás a repülőszerencsétlenség okainak felderítésére. A bizottság megalakítását a légi irányítás közleményben jelentette be, a légi közlekedésre vonatkozó nemzetközi szabályokkal indokolva a testület felállítását.

Trajkovszki pártjának, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) szóvivője Szkopjéban beszámolt az elnök haláláról.

A macedón miniszterelnök, Branko Crvenkovszki dublini megbeszélésen tartózkodott, amikor a halálhírt kapta. A miniszterelnök azonnal visszautazik Macedóniába.

Dragan Covic, a boszniai kollektív államelnökség soros elnöke közölte, hogy Barisa Colak boszniai nemzetbiztonsági miniszter és Mladen Ivanic külügyminiszter a szerencsétlenség helyszínére indult.